HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY > Elnyomta az álom - rendőrök verték fel a betörőt

t: 526

Elnyomta az álom - rendőrök verték fel a betörőt

A három tolvaj néhány nappal ezelőtt, éjszaka tört be egy boltba

A polc alatt aludta az igazak álmát egy betörő a Borsod - Abaúj - Zemplén megyei Mályiban, amikor a járőrök megtalálták. A férfi két társával tört be egy boltba, ahol ezután elnyomta az álom. A tolvaj nem lepődött meg, amikor felébresztették - kiderült, hogy korábban 37 bűncselekmény miatt ítélték el és csaknem 20 évet töltött már börtönben - írja az Észak-Magyarország

A három tolvaj néhány nappal ezelőtt, éjszaka tört be a boltba. Arra nem gondoltak, hogy miután befeszítik az ajtót úgynevezett néma riasztás futott be egy vagyonvédelmi cég diszpécseréhez - mondta az Észak-Magyarországnak Bak Richárd őrnagy, a Miskolci Rendőrkapitányság betörési alosztályának a vezetője.

Az ügyeleti riasztás után helyszínre vonuló járőrök két fiatalembert értek tetten az üzletben. A két tolvajt visszatartották a bűnügyi technikusok kiérkezéséig, majd alaposan átnézték az épületet. Az egyik polc alól szuszogó hangot hallottak. Mint kiderült, a banda harmadik tagja, egy középkorú férfi aludt el ott. Nem lepődött meg nagyon amikor felköltötték, ugyanis az adategyezetés során kiderült, hogy fél életét, csaknem húsz esztendőt töltött már börtönben. Lopások miatt és betörések miatt eddig harminchét alkalommal ítélték el.

A három férfi később bevallotta, hogy együtt, további tizennégy betöréses lopást hajtottak végre Miskolcon és környékén. Mindhárom gyanúsított szabadlábon védekezhet.


hirado.hu

2007.06.25. 13:23

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek