
Este nyolckor pillanatok alatt besötétedett Budapesten, amikor megérkezett északnyugati irányból a jósolt vihar. A szél erejére jellemző, hogy az index erkélyén eltolt egy bőrfotelt.
A meteorológiai szolgálat repülésmeteorológiai ügyeletese szerint a vihar Budán jégesővel érkezett, negyed kilenckor az Index újpesti szerkesztőségénél is jégeső hullt.
A vihar eleje a meteorológus tájékoztatása szerint este kilenckor érhet el a város másik végére, Ferihegy környékére. Teljesen este tizenegyre vonulhat el a város fölül.
Tájékoztatása szerint a hetven kilométeres sebességgel keleti irányba mozgó vihar frontvonala a Szécsény-Budapest-Székesfehérvár-Veszprém vonalon húzódik. A leghevesebb viharok a főváros térségében vannak, de komoly vihargócok vannak Veszprém környékén is.
A viharban eddig száz kilométeres sebességet mértek a Dunántúlon, Budapesten 110km/h-s (28,2 m/s-s) széllökéseket mértek.
Sopronban a Hársfasor és a Fegyvessor kereszteződésében az erős szél leszakította a villanyvezetéket. A közelben lévő Fertőhomokon faág zuhant a villamosvezetékekre, s miután leszakította azokat, avartüzet is okozott, amit a helyi téesz dolgozói az eleredő heves záporral együtt oltottak el.
Mosonmagyaróváron a sétálóutcában két étterem teraszáról ragadta magával a napernyőket a szélvihar. Ugyancsak itt, a Bartók Béla úton telefonvezetéket szakított el a szél.
Győrött egy lakótelepi ház erkélyéről szakította le a napellenzőt a szél.
Európában Németországban és Ausztriában is halálos áldozatokat követelt a vihar.
index
2007.06.21. 20:28