
Hétfőn alakítja ki álláspontját az SZDSZ a pénteken bejelentett kormányátalakításról. Kóka János pártelnök már jelezte a miniszterelnöknek, hogy személyi kérdésekben nem kívánnak állást foglalni, a strukturális átalakításról azonban igen.
A miniszterek és a tárcák számának növekedése kapcsán meg akarják vizsgálni ugyanis, hogy ez szolgálja-e a koalíciós megállapodásban szereplő kisebb állam elérését és a hatékonyság növelését.
A legtöbb kifogás várhatóan a Szilvásy Györggyel kapcsolatos döntést éri majd, hiszen a politikus éppen a nemzetbiztonságért lesz a felelős, ami az utóbbi időben a legtöbb kritikát kapta - írja a Népszava.
A kormányfő péntek reggel egyébként már konzultált Kóka Jánossal, aki nem tartotta későinek, hogy aznap értesült a kormányátalakításról. A lap információi szerint a szabad demokraták közül azonban többen is kifogásolták, hogy a miniszterelnök csak az utolsó pillanatban szólt az SZDSZ-nek.
A Magyar Nemzet úgy értesült, nem nézi jó szemmel az SZDSZ, hogy Szilvásy György irányítja tárca nélküli miniszterként a titkosszolgálatokat, azt pedig akár meg is vétózhatják a szabad demokraták, hogy ugyancsak ő felügyelje a kormányzati informatikát.
Az SZDSZ hétfő délelőtt kibővített frakcióülésen értékeli a kormányátalakítással kialakult helyzetet; a tanácskozáson részt vesznek a liberálisok ügyvivői testületének tagjai is.
hirado
2007.06.18. 10:44