
A munkálatok több mint 335 millió forintba kerülnek.
Hétfő hajnalban kezdődik a Vörösvári út felújítása a Bécsi út és a Flórián tér között. Lemarják az elöregedett burkolatot, átépítik a buszmegállókat, helyenként a járdákat is felújítják. Végül aszfaltoznak, majd felfestik a burkolati jeleket. A munkálatok alatt csak egy sávot korlátoznak szakaszosan, a nagy helyigényű munkálatokat éjszaka végzik majd. A munkaterületen 30 kilométeres óránkénti sebességkorlátozás lép életbe. A kivitelezés összesen 21 napig tart és több mint 255 millió forintba kerül.
Szintén hétfőn kezdődik a Döbrentei út és Döbrentei tér felújítása az útburkolat marásával. A felújítás a szegélyek korrekciójából, a buszmegállók átépítéséből és aszfaltozásból áll. A forgalmat végig fenntartják, de sávszűkületekre és szakaszos sávlezárásra számítani kell. A munkaterületen legfeljebb óránként 30 kilométeres a maximálisan megengedett sebesség és tilos lesz parkolni. A felújítás összesen 15 napig tart és több mint 50 millió forintba kerül.
Ugyancsak hétfőn kezdődik a XXII. kerületi Anna utca felújítása az Ady Endre út és a Törley tér között. A bontási munkálatok után átépítik a szegélyeket, majd lemarják a burkolatot és új aszfaltszőnyeget terítenek az útra. A buszmegállókat is átépítik. A felújítás alatt szakaszos sávlezárásra kell számítani, az autósokat jelzőőrök terelik. A felújítás alatt 30 kilométer/órás sebességkorlátozás lép életbe és parkolni sem lehet. A 20 napig tartó felújítás csaknem 30 millió forintba kerül - olvasható a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.
hirado
2007.06.17. 11:21