HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Belehúzott a Fidesz - Orbánra fogják a négyéves csúcsot

t: 164

Belehúzott a Fidesz - Orbánra fogják a négyéves csúcsot

Átmeneti hullámzás után júniusra ismét nőtt a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben; a hónapban csaknem kétszer annyian szavaztak volna a legnagyobb ellenzéki pártra, mint az MSZP-re - írta a HVG című hetilap csütörtökön utcára került számában.

A lap a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet június elején végzett felmérését ismertetve hangsúlyozta, hogy a Fidesz előnye az előző négy évben soha nem volt ennyire tetemes.

A vezető ellenzéki párt a teljes népességben először tavaly augusztusban érte el a 40 százalékot, amit kisebb-nagyobb hullámvölgyek után azóta is tart így júniusban csaknem kétszer annyian szavaztak volna a Fideszre, mint az MSZP-re.

A szocialisták támogatottságában február óta kevés a változás: továbbra is a teljes népesség bő egyötöde szavazna az MSZP-re. Az MSZP az előző parlamenti ciklusban is állt már ilyen rosszul - 2004 nyarán, az EP-választást követően, akkor három hónap után sikerült kikecmeregnie a mélypontról - írják.

A felmérés szerint a Fidesz erősödése Orbán Viktor népszerűségének a jelentős növekedésével mutat párhuzamot. Az előző hónapokban elsősorban a párt sokak által mérsékeltebbnek tartott vezetőinek, Pokorni Zoltánnak és Navracsics Tibornak a népszerűsége növekedett, júniusra viszont a pártelnöki székben megerősített, gondolatait egy új könyvben is a közvélemény elé táró Orbán mutatója is visszaállt a korábbi szintre.

A Fidesz megerősödése talán az egységet mutató kongresszussal magyarázható, de mindenestre nem a lakosság közhangulatának a további romlásával, hiszen a gazdasági várakozások még javultak is valamelyest május eleje óta - írta a lap.

A parlamenti választás óta most június elején volt a legmagasabb az SZDSZ támogatottsága a liberálisok a választani tudó "biztos" szavazók körében 6 százalékon állnak.

Májusban még minden más volt

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet május 18-án közzétett kutatásában még azt mutatta ki, hogy tovább romlott az általános közhangulat Magyarországon, miközben visszaesett a Fidesz támogatottsága.

A Fideszt támogatók aránya a teljes népességben 41-ről 37 százalékra csökkent, miközben az MSZP támogatottsága nem változott.

A TÁRKI közvélemény-kutató cég májusi felmérésében azt állapította meg, hogy a Fidesz továbbra is megőrizte nagyobb támogatottságát az MSZP-vel szemben; az ellenzéki párt 12 százalékponttal vezetett a nagyobbik kormánypárttal szemben az összes választó, és 17 százalékponttal a biztos szavazó pártválasztók között.

hirado

2007.06.14. 10:49

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek