HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Mégsem jelent akadályt az államfői szignó?

t: 228

Mégsem jelent akadályt az államfői szignó?

A vizitdíj és a kórházi napidíj a költségvetési rend szerint működő egészségügyi szolgáltatók mindenkori éves költségvetésének részét képezi - ez szerepel a költségvetési törvény holnaptól hatályos módosításában.

Veres János pénzügyér szerint mindez pusztán technikai módosítás, Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke azonban úgy vélte: ezzel a kabinet igyekszik lehetetlenné tenni, hogy népszavazást tartsanak a vizitdíjról és a kórházi napidíjról. Épp ezért még kedden arra kérte Sólyom László köztársasági elnököt, fontolja meg, aláírja-e a költségvetési törvény módosítását. Azt vélhetően nem tudhatta, hogy az államfő ezt már kedd reggel megtette.

A szerdán Berlinben tartózkodó Sólyom egyébként "tájékozatlanságon alapuló hisztériának" minősítette az ügyet. Leszögezte, összességében annyi történt, hogy megváltoztatták a vizitdíj visszatérítésének módját, mely egyáltalán nem érinti, lehet-e a kérdésben népszavazást tartani, vagy sem.

Szakértőkre hivatkozva a Népszabadság is azt írja: az alaphelyzet érdemben nem változott, az Alkotmánybíróság korábbi határozatában felsorakoztatott érvek változatlanul érvényesek (a két tétel az egészségbiztosítási alapról szóló mellékletben szerepel, annak bevételeit befolyásolja, de a központi költségvetésre nincs közvetlen hatással). Vagyis egy eredményes népszavazás az egészségbiztosítási alap mérlegét befolyásolná ugyan, ám a költségvetési törvény változását nem feltétlenül vonná maga után. (Az más kérdés, hogy a kieső bevételek miatt keletkező hiányt a büdzséből kellene fedezni.)

Tegnapra egyébként a Fidesz is újraértelmezte mindazt, amit Pokorni kedden mondott, hiszen Varga Mihály alelnök már úgy fogalmazott: nem kell új forgatókönyvet készíteniük a népszavazások ügyében azért, mert Sólyom aláírta a költségvetési törvény módosítását. Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke a Népszavának úgy nyilatkozott: a költségvetési törvény módosítása olyan új körülmény, amit a testületnek meg kell vizsgálnia.

Halmai Gábor, az OVB elnökhelyettese pedig a Klubrádióban felháborítónak nevezte, hogy a köztársasági elnök "értelmezte" a költségvetési törvény módosítását, ez ugyanis véleménye szerint nem feladata.(Sólyom azt mondta: a vizitdíj mint tétel már korábban is szerepelt a költségvetésben.) Halmai szerint ez az államfői értékelés azt az üzenetet próbálja közvetíteni, hogy az OVB nem veheti új szempontként figyelembe az aláírt módosítást, ezzel pedig az államfő egy másik alkotmányos szerv munkájába avatkozik be.

hirado

2007.06.14. 10:44

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek