
A rendszerváltozás óta folyamatosan válnak fölöslegessé a katonai létesítmények. Bombaüzletről azonban szó sincs: a bevételek elmaradtak a remélt haszontól és nehezen kelnek el az egykori katonai ingatlanok - írja a Népszabadság.
A Kincstári Vagyoni Igazgatóság most egy nagyjából száz darabból álló ingatlancsomag értékesítését készíti elő. Az objektumok civil piaci értéke nehezen határozható meg, hiszen lehet, hogy a vásárló számára az épület csak teher, mert nem kevés pénzbe kerül elbontani.
A lap szerint általánosságban elmondható, hogy vidéken nehezebben, a fővárosban könnyebben kelnek el a volt honvédségi ingatlanok. Feltehetően nagy lesz az érdeklődés a XI. kerületi, Daróci úti volt ruházati raktár iránt, és "nyálcsordító" lehet az ingatlanfejlesztők számára a Hűvösvölgyi úton a volt HM III. épületegyüttese, de főként a terület. Persze az utóbbi iránt az érdeklődést erősen befolyásolhatja, hogy a kerületi önkormányzat miként állapítja meg a beépíthetőség mértékét.
hirado
2007.06.14. 10:37