
A rokkantnyugdíjasok túlnyomó hányada még aktív életkorú, elvileg munkaképes, és arra kell törekedni, hogy az, aki rehabilitálható, visszatérjen a munka világába - mondta Béki Gabriella, az SZDSZ ügyvivője, országgyűlési képviselő Miskolcon.
A statisztikai adatok szerint ma Magyarországon a 3 millió nyugdíjas közül mintegy 800 ezer rokkantnyugdíjas, közülük legalább 450 ezren olyanok, akiknek életkora még megengedné az aktív munkát - mondta a képviselő.
Úgy vélte, a rokkantnyugdíjaztatási rendszer szemléletváltásra, reformra szorul.
Egy, a témában benyújtott törvényjavaslat elfogadása esetén nemcsak orvosok, hanem olyan, a szociális területen dolgozók is részt vennének az egyén rokkantsági elbírálásában, akik a rehabilitációhoz is értenek.
A politikus hangsúlyozta: a várhatóan jövő év januárárjában életbe lépő törvény nem a mostani 800 ezer, illetve 450 ezer (aktív korú) rokkantnyugdíjas állapotának felülvizsgálatáról szól majd, hanem azokra vonatkozik majd, akik ezt követően kezdeményezik leszázalékolásukat, illetve azokra, akiket felülvizsgálatra kötelezett a bizottság.
Béki Gabriella korábban azt is elmondta: azért éppen most van szükség a rendszer átalakítására, mert most van rá pénz, saját és uniós forrásokból 60 milliárd forint. Amennyiben az aktív korú rokkantnyugdíjas a rehabilitációs járadékot választja, akkor addigi nyugdíjának 120 százalékát kaphatja meg - maximálisan három éven át - és munkába álláskor sem azonnal, hanem fokozatosan szűnik meg a járadék.
hirado
2007.06.03. 11:34