
Három népszavazási kérdésben gyűjthetné az aláírásokat a Fidesz, ám nem teszi, mert bevárja a döntést, hogy a tandíjról és a vizitdíjról lehet-e referendumot tartani.
Ezekről, miután az Országos Választási Bizottság két ízben is elutasító határozatot hozott, most az Alkotmánybíróságnak kell döntenie. A testület a beadványról kedden tárgyalt és lehet, hogy a jövő héten határozatot hirdet. Ha új eljárást rendelnek el, az OVB-nek 30 napon belül kell döntenie.
Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója szerint az OVB népszavazás-ellenes gyakorlata nem sok jót ígér, a költségvetési törvény módosítása pedig újabb muníciót adhat a vizitdíjról szóló referendum ismételt elutasításához. Ráadásul az is megtörténhet, hogy valaki az OVB újabb határozatai ellen is az AB-hez fordul. Ha ez bekövetkezik, a Fidesz nem várhatja be az első kérdéscsokorral a másodikat, nem folyhat majd egyszerre az aláírásgyűjtés, mert az előbbiek (már jóváhagyottak) esetében a szignókat legkésőbb július közepéig le kell zárni.
A Fidesz még nem döntött, de Répássy szerint megtörténhet, hogy ha a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról csak később születik jogerős határozat, a másik három ügyben most nem is gyűjtenek aláírásokat. A határidő letelte után ugyanis ezeket a kérdéseket ismét be lehet nyújtani az OVB-hez és akkor a kezdeményezések "összevárhatják" egymást. Egyelőre becsülni sem lehet, hogy a referendum mikor tartható meg.
hirado
2007.06.01. 09:14