HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY > Rendőrbotrány: még sokan meg fognak lepődni a bizonyítékokon?

t: 548

Rendőrbotrány: még sokan meg fognak lepődni a bizonyítékokon?

Okirattal tudják bizonyítani, hogy a történtek után körülbelül egy órán belül feljelentést tett a XIII. kerületi rendőrkapitányságon az a 21 éves lány, akit állítása szerint a Múzeum körúton erőszakoltak meg rendőrök. Erről a nő jogi képviselője számolt be. A sértettel szemben elkövetett erőszakos közösülés, illetve bűnsegédlet gyanúja miatt öt rendőrt helyeztek előzetes letartóztatásba.

A május 17-én őrizetbe vett, a lány megerőszakolásával, vesztegetéssel, illetve bűnsegédlettel gyanúsított rendőrök védői sajtóhírek szerint többször felvetették, miért telt el három nap az esemény és a feljelentés között.

Tuza Péter ügyvéd minderre úgy reagált: az erőszakos közösülés bűncselekménye elleni védekezésre száz éve nem tudnak újat kitalálni. "A védekezés mindig az, hogy a sértett hazudik, és megpróbálják őt elhitelteleníteni" - jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy ha a sértett azonnal tett feljelentés, ez miért csak most derült ki, azt válaszolta: tőle csak most kérdezték ezt meg. Közölte: az ügyben vannak olyan bizonyítékok, amiken még sokan meg fognak lepődni.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság szombaton helyezte előzetes letartóztatásba azt az öt rendőrt, akiket a Múzeum körúti erőszakos közösülés elkövetése miatt vettek őrizetbe még múlt hét csütörtökön. Két rendőrt erőszakos közösüléssel és hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel, hármat pedig erőszakos közösülés bűnsegédként való elkövetésével gyanúsítanak.

A bíróság indoklása szerint az előzetes letartóztatásra azért volt szükség, mert a gyanúsítottak a sértett befolyásolásával megnehezíthetik az eljárást. A bíróság döntését az ügyészek tudomásul vették, a védők fellebbeztek.

Az ügyben a nyomozás egy 21 éves lány feljelentése alapján indult a Budapesti Nyomozó Ügyészségen. A lány állítása szerint május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcában megerőszakolta.

Az elkövetéssel meggyanúsított rendőrök szolgálati viszonyát felfüggesztették. Mindannyian a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) kötelékébe tartoztak, hárman zászlósok, vagyis régebben teljesítenek szolgálatot, ketten a gyanúsítottak közül őrmesterek, vagyis három évnél kevesebb a szolgálati viszonyuk időtartama.

hirado

2007.05.24. 10:37

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek