HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY > A rendőrök tagadják az erőszakot - fellebbeztek a védők

t: 568

A rendőrök tagadják az erőszakot - fellebbeztek a védők

Az erőszakos közösüléssel gyanúsított egyik rendőr védőügyvédje szerint az ügy sajtóvisszhangjának nagy szerepe volt abban, hogy a bíróság elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

Somfainé Dr. Vajda Ágnes ügyvéd elmondta: az öt rendőr teljesen egybehangzót mondott az eljárás során, és mindegyikük tagadja az erőszakot. Ezzel szemben áll egy bizonytalan sértetti vallomás, amiben nagyon életszerűtlen kijelentések is vannak - tette hozzá.

Az ügyvéd - aki az egyik bűnsegédlettel gyanúsított rendőr védője - véleménye szerint az, hogy a gyanúsítottak esetleg megfélemlítik a sértettet, gyenge indok lett volna a letartóztatáshoz abban az esetben, ha nincs az ügynek ekkora visszhangja. Hozzátette: a bírósági döntést a védők megfellebbezték, és nem biztos benne, hogy a másodfokú eljárásban mind az öt gyanúsított előzetesben marad.

A védőügyvéd kiemelte, hogy a történetben sok olyan apró momentum van, ami még nem tisztázott. A gyanúsítottak állítása szerint a lányt nem öten, hanem ketten igazoltatták, a másik három rendőr nem szállt ki a rendőrautóból. Állításuk szerint az igazoltatás hajnali öt óra után történt, amikor már világos volt, a lány viszont hajnali négy órára emlékszik. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy három nap eltelt a feljelentés és a esemény között - jegyezte meg a védő.

Somfainé Dr. Vajda Ágnes közölte: még folyik a DNS-minták értékelése, és sok minden kiderülhet az esetleges szembesítés során is, amennyiben a sértett ezt vállalja.

A védő azt elismerte, hogy az intézkedő rendőrök rendőri szabálysértéseket követtek el, egyebek közt nem írtak jelentést, és elhagyták a kerületüket, amikor a lányt hazakísérték. Abban bízik, hogy védencét, aki a másik négy rendőr parancsnoka volt, a rendőri szabályszegések miatt vonják felelősségre, de az erőszakos közösülésben bűnsegédként való részvétele nem lesz bizonyítható.

hirado

2007.05.20. 11:44

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek