HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY > A térfigyelő kamerák és szolgálati jelentések buktatták le a brutális rendőröket

t: 585

A térfigyelő kamerák és szolgálati jelentések buktatták le a brutális rendőröket

A nyomozó hatóság pénteken tesz javaslatot arra, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba az erőszakos közösüléssel gyanúsított rendőröket - közölte a Nap-kelte műsorában a fővárosi főügyész pénteken.

A 20 és 30 év közötti gyanúsítottak csütörtök esti vallomásukban tagadták az áldozat vádjait. Az ominózus estén mind az öten szolgálatban voltak, ám nem együtt. Kihallgatásukon mindannyian érdemi, védekező vallomást tettek - mondta a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Független Hírügynökségnek. Mindannyiukat erőszakos közösüléssel gyanúsítják: két rendőrt elkövetőként, hármat pedig bűnsegédként. Az erőszakos közösülés a jelenlegi, minősített esetben akár 5 és 10 év közötti szabadságvesztéssel büntethető, de az ügyben eljáró bíró súlyosbító körülményeket is vehet figyelembe, úgy mint azt, hogy szolgálatban lévő rendőrökről van szó.

Ihász Sándor elmondta, hogy a gyanúsítottak megtalálását a térfigyelő biztonsági kamerák felvételein túlmenően okirati bizonyítékok, a rendőrök szolgálati jelentéseinek áttanulmányozása tette lehetővé.

A gyanúsítottak a Rendészeti és Biztonság Szolgálathoz (REBISZ) tartoztak. A főügyész hangsúlyozta, hogy a bűncselekményt 72 óra alatt sikerült felderíteni. A sértett lány, aki május 7-én tett feljelentést, csütörtökön azonosította támadóit. Ihász Sándor a műsorban köszönetét nyilvánította a REBISZ-nek, amelynek teljes állománya mindent megtett a bűntett feltárásáért.

Dobozi József, a REBISZ parancsnoka ugyancsak a műsorban arról számolt be, hogy a rendőrség az állomány szolgálati beosztását rögzítő teljes munkaidőtérkép átadásával, a menetlevelek ellenőrzésével segítette az ügyészség felderítő munkáját, mindent megtettek annak eredményessége érdekében. Jelezte, a parancsnokok mindent elkövetnek azért, hogy ilyen eset a jövőben ne fordulhasson elő, ugyanakkor vizsgálják a közvetlen elöljáró parancsnok felelősségét is.

Egy 21 éves lány május 7-én tett feljelentést a Budapesti Nyomozó Ügyészségen, mert állítása szerint május 4-én, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcában megerőszakolta. A feljelentést követően a Budapesti Nyomozó Ügyészség ismeretlen tettesek ellen folytatott nyomozást.

hirado

2007.05.18. 10:40

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek