HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY > Megvan a móri mészárlásnál használt géppisztoly és pisztoly - mégis találtak megegyező ujjlenyomatot

t: 773

Megvan a móri mészárlásnál használt géppisztoly és pisztoly - mégis találtak megegyező ujjlenyomatot

Szakértői vélemény szerint az előzetes letartóztatásba helyezett N. L. lakásán talált Scorpio-géppisztoly megegyezik azzal, amellyel Móron kivégezték a bank alkalmazottait és ügyfeleit - jelentette be a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgató-helyettese.

A lefoglalt pisztoly is megegyezik azzal a fegyverrel, amivel a bank biztonsági őrét lelőtték - tette hozzá Zsombok György. A szakértői vizsgálat eredménye szerint a másik előzetes letartóztatásba helyezett férfi, W. R. ujjlenyomatai azonosak a bank bejárati ajtaján rögzített lenyomatokkal - közölte.

Megvan a móri mészárláskor viselt cipő

A móri ügyben tartott sajtótájékoztatón Csízner Zoltán, az NNI bűnügyi főosztályvezetője felsorolta a jelenleg a rendőrség birtokában lévő bizonyítékokat. Ilyennek nevezte W. R. ujjlenyomatát, amelyet a móri bankfiók ajtaján rögzítettek a bűncselekmény elkövetése után, az N. L. lakásán megtalált móri fegyvereket, a Móron rögzítettel megegyező méretű és mintázatú cipőt, a postás-támadásoknál használt segédeszközöket (láthatósági mellényt, sapkát, álbajuszt) és térkép-vázlatokat, illetve feljegyzéseket. Emellett megtalálták N. L. ujjlenyomatait az erdőből előkerült csomagokon is.

Az alezredes emlékeztetett rá: a postás-rablások nyomozása során Tatabánya mellett több csomagot is találtak, amelyekben postástáskát, a veszprémi és győri rablásoknál használt fegyverekből származó hüvelyeket találtak. A 2006 októberében talált csomagban pedig olyan hüvelyeket, amelyek egy részét a móri bűncselekményben használtak. Így lehetett összekapcsolni a móri bűncselekményt a postás-rablásokkal.

"Fegyvermesterré" képezte magát

2006 decemberében egy tanú egy olyan férfiról tett bejelentést, aki rendszeresen megfordult a csomagok megtalálási helyén. Ezt az információt feldolgozva jutottak el a rendőrök január közepén N. L.-hez, aki a büntetés-végrehajtásnak volt egy ideig hivatásos tagja, és önképzéssel "fegyvermesterré" képezte magát. Február elején olyan információ jutott a birtokunkba, amely szerint a móri bűncselekmény elkövetése előtt N. L. telefonja Mór környékén volt - mondta.

Szavai szerint N. L. kapcsolatainak felderítése során jutottak el W. R.-hez, és így állt össze a bizonyítékok rendszere február 16-ára. Még aznap a Terrorelhárító Szolgálat elfogta N. L.-t és vele csaknem egyidőben W. R.-t

W. R. küldte el a banktól az ügyfeleket

Mint mondta, W. R.t vallomása alapján meg lehetett állapítani, hogy a bűncselekmény elkövetésekor Móron volt, a bankon belül ő volt az, aki elküldte a bankhoz érkező ügyfeleket. Azt mondta, egy társa volt, N. L., aki a bankban lemészárolta a bent lévőket.

N. L. is elismerte, hogy Móron volt a bűncselekmény elkövetésekor, a vallomásokban azonban ellentmondás van, kinek milyen szerepe volt a bankfiókban. Ennek az ellentmondásnak a feloldása a feladat - mondta. A férfi vasárnapi vallomása után mutatta meg a rendőröknek azt a rejtekhelyet lakásában, ahonnan előkerültek a fegyverek, amelyekről a szakértő megállapította, hogy egyeznek a Móron használttal, illetve a postás-rablásoknál használt álbajusz.

Arra a kérdésre, hogy vizsgálja-e a rendőrség a három elkövető verzióját, azt mondta: a gyanúsítottak és a tanúk vallomása egyezik abban, hogy ketten voltak Móron. Abban is egyeznek a vallomások, hogyan jutottak a bűncselekmény helyszínére és onnan vissza.

Az alezredes tájékoztatása szerint a móri bűncselekmény elkövetése után a két férfi kapcsolata megszakadt, W. R.-t továbbra is szobafestőként dolgozott, N. László pedig a sorozat-bűncselekményt követte el.

Nincs vádalku

Az alezredes cáfolta, hogy vádalkut kötöttek volna az ügyben. "Ebben az ügyben vádalkura nem került sor, tehát nem vádalku hozta meg ezt az eredményt" - mondta.

Arra a kérdésre, mi lehetet a vérengzés oka, azt válaszolta: a jelenlegi adatok szerint a biztonsági őr a feladatát akarta teljesíteni, és fegyvert vett elő, ez eredményezte, hogy az elkövetők is fegyvert használtak. Kérdésre elmondta: megpróbálják a két férfit felismertetni a móri ügy tanúival, de figyelembe kell venni, hogy a bűncselekmény elkövetése óta eltelt öt év.

Bolcsik Zoltán elmondta: Kaiser Ede esetében jogerős ítélet született, azt az NNI nem bírálhatja felül és a Hajdú László elleni vádakat is a bíróság tárgyalja már. A rendőrség tájékoztatni fogja az ügyészséget, amely továbbítja az információt a bíróságnak. Felhívta a figyelmet arra, hogy szükséges lesz a büntetőeljárás egészének kiértékelése a móri ügyben.

Kifizetik a nyomravezetői díjat

Arra a kérdésre, hogy kifizetik-e postásrablások nyomravezetőjének kitűzött 10 millió forintot, azt válaszolta: valószínűleg kifizetik azt annak, akitől az elfogáshoz szükséges információt kapták. Arra a kérdésre, hogy mi lesz a Kiglics Attilának kifizetett 25 millió forintos nyomravezetői díjjal, azt mondta: a férfi olyan fegyveres társaságra adott perdöntő bizonyítékot, amely alapján további hat fegyveres rablást is bizonyítottak. Úgy gondolom, nagyban hozzájárult, hogy a Kaiser-Hajdú páros további súlyos bűncselekményeket nem követett el - mondta, megjegyezve: de mindenképpen szükséges további elemzés.

hirado

2007.02.21. 22:34

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek