
Az egészségügyi államtitkár szerint nem okoz majd káoszt az egészségügyben a tegnap elfogadott törvény. A fideszes Mikola István kijelentéseit cáfoló Horváth Ágnes a Nap-keltében azt mondta: a jogszabály egyértelműen rendelkezik a kórházak átalakításáról.
A szakember hozzátette, hogy bonyolult műtéteket nem csak a kiemelt kórházakban végezhetnek majd, ennek részleteiről azonban még egyeztetnek a szakmai érdekképviseletekkel. Most pont ez volt a célunk, hogy az ösztönzők egy részét, például ezt a nagyszámú kórházi ágyat, ezt kivegyük a rendszerből, helyette adjunk járóbeteg-szakellátási kapacitást, több lehet a járóbeteg-szakrendelés, több lesz a krónikus ágy, tehát adjunk olyan alternatívákat, amiket tudnak használni - fogalmazott az államtitkár.
A parlament hétfőn este fogadta el a kórházi ellátás átalakításról szóló törvényt, amely szerint 39 súlyponti kórház lesz, vagyis a Sportkórház nem került fel a listára. Az intézmény működéséhez azonban a jövőben a Regionális Egészségügyi Tanács ad támogatást. A kórházak átalakításáról a képviselők a Fidesz és a KDNP javaslatára név szerinti szavazást tartottak. A voksolásnál öten tartózkodtak, köztük a Fidesz alelnöke is. Varga Mihály ezt azzal indokolta, hogy választókerületének érdeke ellenkezett a pártéval. A politikus körzetében ugyanis a karcagi kórház felkerült a kiemelt intézmények listájára. A képviselők azt is megszavazták, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgős aláírását az államfőtől.
hirado
2006.12.19. 09:50