
Veres János pénzügyminiszter a Kósa Lajos és Ódor Ferenc szervezte önkormányzati egyeztető fórumról távozva szándékosan lefejelte a Hír TV kameráját, és azzal együtt kitolta az operatőrt a teremből - számol be a Magyar Nemzet. A szaktárca szóvivője szerint semmi ilyesmi nem történt, Veres János "nem ért a kamerához".
A polgári napilap beszámolója szerint az eset után, már a termen kívül a pénzügyér Kósa Lajossal beszélgetve a HírTV munkatársaira mutatott, és azt mondta: van olyan televíziós társaság, amelyiknek nem szívesen nyilatkozik, Pichler Ferenc PM-szóvivő szerint azonban semmi ilyesmi nem történt, és Hír TV hamis információt közöl. Szikszai Péter, a hírtelevízió hírigazgatója szerint ugyanakkor az eset egyértelmű, a felvételen jól hallatszik, ahogy a politikus feje koppan a kamerán, majd elsötétül a kép.
hirado
2006.12.19. 09:43