
A Magyar Hírlap úgy tudja, a hatóságok még keresik azokat a kamionokat, amelyek Németországból elindultak ugyan, de a M.E.G.A.-botrány kirobbanása miatt nem érkezhettek meg a törökbálinti raktárközpontba, és most az országban keringenek Románia januári EU-csatlakozására és a határnyitásra várva. A lap értesülései szerint az ügyben nem Ernst Stephan Fischer az értelmi szerző: az osztrák vállalkozó csupán stróman, és olyan vállalkozói kör áll mögötte, amelynek egy részét egykor összefüggésbe hozták az olajszőkítéssel is.
Hamarosan teljes egészében átveszi a nyomozást a M.E.G.A. Trade-csoport ügyében a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságtól a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), amely már két külföldi állampolgárságú személyt is kihallgatott a törökbálinti élelmiszer-átcímkézés kapcsán. A hét közepén beidézték Ernst Stephan Fischert, a M.E.G.A. Trade tulajdonosát. Az üzletember ügyvédje, Zamecsnik Péter elmondta: védence együttműködik a hatóságokkal, de továbbra is tartja magát ahhoz, hogy cége elsősorban német eredetű, jó minőségű árut forgalmaz, így az ellene felhozott vádak alaptalanok. A jogász szerint a bíróság csak akkor vonhatná felelősségre a tulajdonost, ha a nyomozók be tudnák bizonyítani, hogy utasítást adott az átcímkézésre. Hangsúlyozta: jogi szempontból nagy különbség van a rossz minőségű és lejárt szavatosságú termékek között, a szavatosságát vesztett áru ugyanis nem feltétlenül romlott is.
Dékány András, az agrártárca szóvivője emlékeztetett: a minőségmegőrzési, illetve a fogyaszthatósági idő lejártának a meghamisításért, az áru nyomon követhetőségének eltüntetéséért, valamint hamis eredetmegjelölésért foglalták le a törökbálinti készlet egy részét, mivel ezek már önmagukban olyan súlyos bűncselekmények, amelyek miatt zár alá vehetők a termékek. Dékány András arról is beszámolt, hogy az FVM és a kereskedelmi láncok pénteken megállapodtak a kölcsönös adatcseréről és a szoros együttműködésről az árukezelésben és a fogyasztók tájékoztatásában. A kereskedők néhány napja, a M.E.G.A.-botrány kipattanása után arra hivatkoztak ugyanis, hogy nem kapnak tájékoztatást arról, hogy a hatóságok mely beszállítókat marasztalták el valamilyen jogsértés miatt.
Süth Miklós országos főállatorvos szerint több, a M.E.G.A. Trade-hez hasonló importőr társaságról van tudomásuk. A legújabb fogás híre egyébként Baranyából jött, ahol olyan, Lengyelországból származó halkonzerveket és fagyasztott élelmiszereket találtak az ellenőrök, amelyeknél szintén felmerült a szavatossági idővel való manipulálás gyanúja.
hirado
2006.12.18. 10:03