
A M.E.G.A-cégcsoport ügyvédje nem tartja kizártnak, hogy a hatóságok nem a törvény szerint jártak el a törökbálinti razziánál.
Zamecsnik Péter szintén a Nap-keltében azt mondta: a jogszabály nem ismeri a lejárt szavatosság fogalmát, csak a rossz minőségű áruról rendelkezik, ezért elképzelhető, hogy a hatóságok megsértették a törvényt, de ez majd csak a vizsgálatok után derülhet ki.
Az ügynek egyébként már két gyanúsítottja van. Két osztrák férfit hallgatott ki a Nemzeti Nyomozóiroda, részleteket azonban nem árultak el.
Közben riasztást adott ki az unió országainak az élelmiszerbiztonsági hivatal. Ebben az átcímkézett termékeket mutatják be, hogy a többi ország is figyelhesse, nem árulnak-e náluk is hasonlókat. Tegnap négy mázsa romlott húst foglaltak le egy pesterzsébeti piacon. Ez nem a törökbálinti raktárból származik, de valószínűleg ezt is átcímkézték.
Korábban a cég osztrák tulajdonosa azt mondta, hogy beperli a magyar hatóságokat. Az agrárminiszter a Nap-keltében közölte, hogy nem tart a pertől.
Az eddig ellenünk irányított ilyen típusú perekben soha semmilyen veszteség nem ért minket, ezúttal sem fog érni, mi szakszerűen végezzük a feladatunkat - jelentette ki Gráf József. Nekem nem a hivatal vagy a szolgálat megvédése a feladatom, hanem a magyar fogyazstók megvédése és ebben az esetben nem habozok egy pillanatig sem elrendelni azokat az intézkedéseket, amit ehhez szükségesnek látok - tette hozzá.
hirado
2006.12.15. 08:57