> Megszólalt a M.E.G.A. Trade tulajdonosa

Közleményben utasította vissza a címkecsalás vádját Ernst Stefan Fischer, a magyarországi M.E.G.A.-csoport tulajdonosa és vezetője, aki a hatóságok számára továbbra is elérhetetlen. Szerinte őt és vállalkozását akarják lejáratni az üggyel, méghozzá azért, mert a konkurencia ki akarja szorítani a piacról, amit az is bizonyít, hogy hónapok óta szokatlanul sokat és gyakran ellenőrzi őt az állategészségügy.
Fischer szerint azért támadják a versenytársak, mert "90 százalékban" ő látja el tejtermékkel a magyar piacot, és ebben a termékkategóriában ő szállítja a magyar élelmiszer-kereskedelmi láncok (Tesco, Penny Market) saját márkás áruit. Fischer felháborítónak tartja, hogy a cégcsoportot úgy állítják be, mintha a nagyüzemben címkéket hamisított volna, azt azonban elismeri, hogy a fordított osztrák dátumozást időnként magyarosította, és az is elfordult, hogy lecserélte a szavatossági címkét, amikor cseh feliratos árut kapott magyar helyett. A több mint egymillió darab ismeretlen eredetű lefoglalt tojásról azt mondta, csak a százezer darabos kiszerelést csomagolták át a kereskedelem számára fogadhatóvá, azt pedig határozottan visszautasította, hogy több tonna romlott húst találtak volna náluk, mert ő egyáltalán nem forgalmaz húst. Elképzelhetőnek nevezte ugyan, hogy szállítási nehézségek, dugó vagy vámkezelés miatt érkezett be lejárt szavatosságú termék a raktárakba, de azt szerinte soha nem adták tovább. Nincs bizonyíték arra - hangsúlyozza Fischer - hogy akár csak egyetlen olyan termék is forgalomba került volna tőlük, ami nem volt rendben, és hozzáteszi azt is, hogy soha nem vitt romlott árut sehova, a világ egyetlen országba se. (A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy noha a M.E.G.A.-csoportnak nincs a magyar cégbíróságon leadott eredmény-kimutatása, üzletvitele nyomon követhető az egyik élelmiszer-biztosító társaságnál. A M.E.G.A. Trade Kft., a csoport egyik tagja például tavaly egymilliárd forint alatti árbevétellel és stabil nyereséggel gazdálkodott, a teljes csoport forgalma pedig több milliárd forint.)
Aceton? Feljelentés?
Azt egyébként továbbra sem tudni, milyen mennyiségű áru kifogásolható, illetve mennyi kerülhetett a boltokba, és az sem világos, milyen indokkal kezdte el a vizsgálódást az ellenőrző hatóság, adott esetben a Pest Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás. Először ugyanis az hangzott el, hogy acetonszagot érzett az egyik ellenőr, a főállatorvos azonban tegnap már azt mondta a Nap-keltében, hogy fogyasztói bejelentésre vizsgálódtak, a lap viszont nem tud a M.E.G.A termékei elleni tömeges kifogásokról. Az FVM azt ígéri, rövidesen közzéteszi a kifogás alá eső áruk pontos jegyzékét, Dékány András szóvivő egyelőre csak annyit mond, hogy 140 ilyen áruféleség van. A Pest megyei állat-egészségügyi hatóság szakembere ismét megerősítette a Népszabadságnak, hogy az átcímkézett áruk tetemes hányadánál találtak ugyan minőségi problémát, ám emberi fogyasztásra alkalmatlan, vagy egészségre veszélyes termékekről nincs, és nem is volt szó. A főállatorvos arról is beszélt, hogy a lejárt szavatosságú árut újracímkéző cég olyan fejlett technikai eszközökkel rendelkezett, hogy a hamisítást nehéz volt felfedezni. A szakember véleménye szerint a kereskedők is a hamisítók áldozatai, nehéz helyzetbe kerültek, mert őket is becsapták, az ő vásárlóikban is kétségek támadtak, nekik is érdekük tehát, hogy mindent megtegyenek a hamisítások felfedésére. Süth azt ígérte, hogy a hatósági vizsgálatok folytatódnak, az ellenőrzésekbe pedig újabb szakemberek kapcsolódnak be, de - tette hozzá - mivel Magyarországon 6500 élelmiszer-előállító üzem működik, sok a tároló és a raktár, az ellenőrök csak lassan haladnak. Ugyanakkor azt üzente a feketevállalkozásoknak, hogy egyszer mindenkihez eljutnak.
Legalább két országra kiterjedő ügy....
A M.E.G.A.-botrányhoz kapcsolódó hír az is, hogy tegnaptól a Nemzeti Nyomozó Irodához került a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságtól az immár bizonyíthatóan több megyére és legalább két országra kiterjedő ügy, amelynek a Magyar Hírlap szerint még nincs gyanúsítottja, és a törökbálinti raktáron kívül máshol még nem volt házkutatás. Az NNI szóvivője csak annyit mondott, hogy a legrövidebb időn belül megkezdik az átadás-átvételt. A Népszabadság azt is megtudta, hogy az országot elárasztó lejárt szavatosságú élelmiszerek továbbszállításának megakadályozása érdekében a VPOP is beszáll az élelmiszerbiztonsági vizsgálatokba. A Magyar Hírlap összeállításából kiderül az is, hogy az ügy számos, a M.E.G.A cégcsoporttal névrokon vállalkozást hozott nehéz helyzetbe, ők nem győznek magyarázkodni partnereik előtt, hogy nem érintettek, a cégcsoport értékesítéséről közzétett számlalistán megtalálható kereskedők pedig jó hírnevüket féltik.
hirado
2006.12.13. 10:17