
A hétvégi kétnapos balatonőszödi kormányülésen is téma lesz a Fidesz módosító indítványának hétfői megszavazása miatt kialakult koalíciós feszültség, majd a miniszterelnök jövő hétfőn az MSZP és az SZDSZ frakcióülésére is ellátogat - tudta meg a Független Hírügynökség.
A hétfői átszavazás után az előrehozott nyugdíjat nem az életkorhoz kötik, hanem a munkában eltöltött évekhez. A javaslatra 178-an igennel és 178-an nemmel szavaztak. Az SZDSZ frakcióvezetője, Kuncze Gábor, illetve Magyar Bálint, az MSZP-vel szavazott, két szocialista viszont az SZDSZ-szel. A módosítást végül az éppen az ülést vezető Világosi Gábor szabaddemokrata képviselő igen szavazata döntötte el.
Koalíciós zavart okozott, hogy hétfőn a parlamentben több liberális kormánytag és képviselő, sőt két szocialista politikus is igennel szavazott a Fidesz egyik módosító indítványára a nyugdíjreformmal kapcsolatban. A javaslat elfogadása milliárdos többletkiadást jelent a költségvetés számára. A lényege az, hogy a nyugellátás kiszámításának továbbra is az jelentse az alapját, ki hány esztendőt töltött munkával, és milyen régóta fizet járulékot.
Az ügyben az MSZP jelezte, hogy pénzbírsággal sújtja a szavazástól távol maradó, vagy a frakció álláspontjával ellentétesen szavazó képvielőket, valamint egyeztetéseket kezdeményez az SZDSZ-szel, amelyet a kisebbik kormánypárt is támogat.
Információink szerint a téma a hétvégi balatonőszödi kormányülésen is szóba kerül majd, hiszen a korábbi szokásjoggal ellentétben például Kóka János liberális gazdasági miniszter sem a kormány, hanem pártja álláspontjának megfelelően szavazott.
A kormányülés után hétfőn a miniszterelnök ellátogat mindkét kormánypárt frakcióülésére is, hogy megvitassák hogyan lehet a jövőben elkerülni a hasonló helyzeteket. Ha nem sikerül megegyezni, akkor koalíciós tárgyalásra is sor kerülhet.
hirado
2006.11.30. 14:47