
Közös megegyezéssel távozik posztjáról Szigetvári Viktor, az MSZP kampányigazgatója - tudatta a párt csütörtökön.
Szigetvári Viktor december 31-ei hatállyal távozik posztjáról - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A kampányigazgató 2005 májusától töltötte be posztját, az azóta eltelt időszakban irányította az MSZP választási felkészülését mind a parlamenti, mind pedig az önkormányzati választási kampány során. Munkája részeként felügyelte a helyi szervezetek munkáját, irányította a párt központi szervezetét, kidolgozta a párt hirdetési, rendezvény- és mobilizációs stratégiáját.
A közlemény szerint Szigetvári Viktor 2001-ben került az MSZP-hez, Baja Ferenc mellett dolgozott a párt választási kampányának irányításában. Később részt vett az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány megalapításában, majd Gyurcsány Ferenc munkatársaként Medgyessy Péter miniszterelnök tanácsadója lett.
2003 nyarától a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium miniszteri titkárságvezetője, augusztustól sajtófőnöke volt. 2004 júniusában Medgyessy Péter kommunikációs vezetőjévé nevezték ki, a Miniszterelnöki Kabinet Nyilvános Kapcsolatok Titkárságának helyettes államtitkáraként. Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választása után ugyanezt a posztot töltötte be.
Szigetvári Viktor jelenleg szabadságát tölti. Később a versenyszférában kíván elhelyezkedni - tudatta az MSZP.
hirado
2006.11.16. 11:13