HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Lendvai: Gyurcsány nem vesztett, a reform nem puhult fel

t: 107

Lendvai: Gyurcsány nem vesztett, a reform nem puhult fel

Nem igaz, hogy Gyurcsány Ferenc elszenvedte volna első vereségét az MSZP-frakcióval szemben a kistérségi menedzserek ügyében - mondta a Nap-keltében Lendvai Ildikó. A frakcióvezető hangsúlyozta: a reform nem puhult fel a kistérségi megbízottak "megmentésével", mert egy olcsóbb és összehangoltabb rendszer jön majd létre.

A politikus nem tud arról, hogy személyi változások készülnének a kormányban, de nem zárta ki, hogy ebben a ciklusban lesznek cserék a kabinetben. A kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc lesz-e az MSZP elnöke, Lendvai azzal válaszolt, hogy szerinte a mostani helyzetben talán az lehetene a jobb megoldás, ha a párt és a kormány akarata, szándékai egy személyben testesülnek meg. Az elutasított házipénztáradóról azt mondta, a szándék biztosan jó volt, de az eszköz nem volt alktományos, a feladat ezért most jogilag is megfelelő kereteket találni.

A szocialista frakció megmentette a kistérségi megbízottakat

Egységes kistérségi fejlesztési- és programhálózat kialakításával (a kistérségi megbízottak megmentésével) bízta meg az illetékes minisztereket a kormányfő. A döntés Gyurcsány Ferenc, valamint az illetékes miniszterek és a szocialista vezetők (Lamperth Mónika, Gráf József, Lendvai Ildikó) hétfői tanácskozásán született meg azt követően, hogy a szocialista frakció és az önkormányzati tárca hevesen tiltakozott a kistérségi megbízottak szélnek eresztése ellen.

A Népszabadság úgy tudja: a jövőben minden kistérségben felállítanák majd a koordinációs programirodát, s ezzel egyidejűleg megszűnik a megbízottak központi hivatala. Az irodákon egy kistérségi megbízott, egy kistérségi menedzser, a Leader uniós vidékfejlesztési program képviselője és egy falugazdász dolgozik majd - gyakorlatilag tehát egybegyúrják a hasonló tevékenységeket végző hálózatokat. Az egységes irodahálózat létrehozásának költségeit (mintegy 640 millió forintot) részben az önkormányzati tárca, részben a központi költségvetés állná. A javaslat részletei holnapra készülnek el.

hirado

2006.11.14. 10:16

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek