
Az ellenzéki politikus úgy véli: a kormány nem akarja megfelelően kivizsgálni az elmúlt hetek zavargásait, mint ahogy erre az augusztus 20-i tűzijáték után sem volt hajlandó. Navracsics Tibor szerint a héten megalakult szakértői munkacsoport nem független, mivel szinte az összes tagja egzisztenciálisan függ a kormánytól. Így nem érdekeltek a teljes igazság kiderítésében – tette hozzá a politikus.
A Fidesz szerint a miniszterelnöknek saját magán kellene kezdenie a vizsgálatot, és válaszolnia kellene arra, hogy szeptember 18-án illetve október 22-én és 23-án milyen utasításokat adott a rendőrségnek.
Az ellenzéki párt többek között arra kíváncsi, mit értett a miniszterelnök azon a kijelentésen, amit szeptember 18-án éjszaka mondott, miszerint folyamatosan egyeztetett a rendőri vezetőkkel.
A Fidesz a következő kérdésekre vár választ:
Milyen utasítást adott a miniszterelnök október 18-án éjszaka a rendőri vezetők számára?
Október 22-én, amikor magához rendelte a rendőri vezetőket, mire utasította őket, mit kért tőlük október 23-ával kapcsolatban?
Október 23-án este a Nemzetbiztonsági Kabinet ülésén mit mondott, mire utasította az ott jelen lévő politikusokat, rendőrségi vezetőket?
Igaz-e az a sajtóhír, miszerint a miniszterelnök 23-án beszélt a D-ként emlegetett személlyel – aki szervezte a zavargásokat – a fegyverszünetről? Mit beszélt Gyurcsány Ferenc D-vel?
A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormány rákényszerítette Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt arra, hogy kérje nyugdíjazását. A miniszterelnöknek inkább saját politikai felelősségével kellene foglalkoznia, nem pedig olyan embereket eltávolítania, akik nem hozhattak politikai döntéseket - tette hozzá az ellenzéki párt frakcióvezetője.
hirtv
2006.11.10. 13:03