
A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormány rákényszerítette Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt arra, hogy kérje nyugdíjazását. Navracsics Tibor pénteken újságírók előtt azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc ugyanúgy bujkál a felelősség elől, mint az augusztus 20-i tűzijáték után.
Az ellenzéki politikus úgy véli: a kormány nem akarja megfelelően kivizsgálni az elmúlt hetek zavargásait, mint ahogy erre az augusztus 20-i tűzijáték után sem volt hajlandó. Navracsics Tibor szerint a héten megalakult szakértői munkacsoport nem független, mivel szinte az összes tagja egzisztenciálisan függ a kormánytól, így nem érdekeltek a teljes igazság kiderítésében.
A Fidesz szerint a miniszterelnöknek inkább saját magán kellene kezdenie a vizsgálatot, és válaszolnia kellene arra, hogy szeptember 18-án illetve október 22-én és 23-án milyen utasításokat adott a rendőrségnek. Inkább saját politikai felelősségével kellene Gyurcsány Ferencneknek foglalkoznia, nem pedig olyan embereket eltávolítania, akik nem hozhattak politikai döntéseket - tette hozzá az ellenzéki párt frakcióvezetője.
hirado
2006.11.10. 13:00