
Leváltották a Magyar Hírlap éléről Szombathy Pált, aki végül is közös megegyezéssel távozik az orgánumtól. A Népszabadság és a Népszava szerint a lapot 2003-tól vezető főszerkesztőnek azért kellett mennie, mert nem volt hajlandó eleget tenni a tulajdonos Széles Gábor kívánságának, miszerint távolítsa el Popovits Gizella főszerkesztő-helyettest, R. Székely Julianna és Szále László publicistát. A történtek miatt felmondott F. Tóth Benedek, a lap kulturális rovatának vezetője. Megbízott főszerkesztőnek Farkas Györgyöt, a lap eddigi főszerkesztő-helyettesét nevezték ki.
Széles Gábor a Népszabadságnak azt nyilatkozta: ő mindössze azt kérte, hogy a lap vezető munkatársainak számát felezzék meg, de neveket nem említett. Hogy ki lesz a lap új vezetője, arról csak annyit mondott: több ember elképzeléseinek ismeretében döntenek. Az új vezetéstől egyébként Széles változatlanul a közép jobb oldalról való megközelítését várja, a Népszabadság szerint ez vélhetően annyit jelent, hogy a Magyar Hírlap jobbra tolódik. Mindenesetre az új menedzsmentnek növelnie kell a lap eladott példányszámát és csökkenteni veszteségét. A tavalyi 140 millió forintos veszteség után idénre 50-60 millió forintos mínuszt irányoztak elő, ám ennek vélhetően a kétszerese jön össze.
hirado
2006.11.08. 10:49