
A fideszes Mikola István szerint az "úgynevezett egészségügyi reform" valódi célja az egészségbiztosító privatizálása.
Az Orbán-kormány egykori szakminisztere szerint a kormányzati köröknek az egészségbiztosító több mint ezer milliárdos kasszájára "fáj a foga". Egyre inkább látjuk a privatizációra irányuló "alattomos, ravasz, liberális lopakodást" - fogalmazott Mikola István, aki ugyanakkor örömhírként mondta el, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság 30 millió forintos bírsággal sújtotta a hatvani önkormányzatot a helyi kórház privatizálása miatt.
A Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordul, amint a köztársasági elnök aláírja az egészségügyi törvényeket, de azt is remélik, hogy Sólyom László például a vizitdíj esetében nem írja alá a törvényt, és mérlegelni fogja azt is, hogy minden jogszabályt társadalmi egyeztetés nélkül nyújtott be a kormány.
MSZP: szó sincs az egészségbiztosító privatizációjáról
Kökény Mihály szerint a Fidesz vádaskodik
Kérdésre válaszolva elmondta: öt-hat területet tartanak alkotmányosan aggályosnak, ilyen például a társadalmi egyeztetések elmaradása, valamint a hatástanulmányok és a végrehajtási rendeletek hiánya.
A fideszes politikus a vizitdíj kapcsán arra figyelmeztetett, hogy ez az eszköz más országokban sem vált be, Szlovákiában eltörölték, Németországban pedig újra kell gondolni a rendszert, mivel az utóbbi időszakban 400 ezer beteg nem fizette meg az ott kötelező 10 eurós díjat.
Mikola István szerint a kormány a patikaliberalizáció "leple alatt a globális nagytőke érdekeit akarja kiszolgálni", amely most már a gyógyszerpiacot akarja megkaparintani, és vele együtt egy hivatásrendre épített sok évszázados polgári réteget, a gyógyszerésztársadalmat akarja eltörölni.
Az Orbán-kormány egykori egészségügyi minisztere példátlannak nevezte a kórházi ágyak számának csökkentésére vonatkozó kiszivárgott kormányzati elképzeléseket, amelyek szerint 17 ezres csökkentést hajtanának végre. Véleménye szerint emiatt több kórháznak be kell majd zárnia vagy krónikus elfekvő intézetté kell válnia, s ez a veszély fenyegeti a például a Rókus kórházat, a Schöpf-Merei kórházat és Szent Ferenc kórházat is.
hirado.hu
2006.11.07. 18:15