HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > A nagykorúság költségvetése lesz a 2007-es

t: 118

A nagykorúság költségvetése lesz a 2007-es

Kóka János szerint a nagykorúság költségvetése lesz a jövő évi büdzsé, amelyben újrafogalmazzák az állami felelősség, az állami gondoskodás és az öngondoskodás helyes arányát. Ez azt jelenti, hogy a gazdasági tárcán belül is jelentősen csökken egyebek között az energiatámogatás és a szociális alapon járó kompenzációkra fordított összeg. A gázártámogatás például 58 milliárd forinttal lesz kevesebb mint idén. 2007-ben 102 milliárdot fordít a tárca erre a célra.

Leépítések összevonások

Jelentősen, 15 milliárd forinttal csökkenti a tárca saját intézményi kiadásait is, például létszámleépítéssel és az intézmények össszevonásával. A megszorítások ellenére az ideinél körülbelül kétszer nagyobb összegből, majdnem 1000 milliárdból gazdálkodhat a tárca 2007-ben. Ennek nagy részét fejlesztésekre, kutatási és innovációs programok támogatására, illetve a tárcába olvasztott informatikai minisztérium feladatainak ellátására fordítják majd - tette hozzá a miniszter.

Az autópályák összekapcsolása lesz a fő cél

Fontos szerepet szán a minisztérium jövőre is a közúthálózat fejlesztésnek, a jövőben azonban már nem az autópályaépítéseken lesz a fő hangsúly. A tárcavezető szerint a sugaras szerkezet már elkészült ugyanis, és a cél most ezek összekapcsolása gyorsforgalmi utakkal. Az egyik kivétel az M6-os sztráda, ennek befejezése fontos, már csak azért is, mert így jobban megközelíthető lesz Pécs, amely 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa lesz - tette hozzá. Gyorsforgalmi útépítésre 210 milliárd, a közúthálózat fejlesztésére és a javításokra 107 milliárd forint szán a minisztérium 2007-ben.

Egységes közlekedési hatóságot terveznek

Szerepel a tervek között egy egységes közlekedési hatóság, valamint regionális közlekedési szövetségek létrehozása a vasúttársaságokkal és a Volán társaságokkal, amelyek kezelését átveszik az ÁPV Zrt-től. A miniszter szerint továbbra is elköztelezettek a MÁV átalakítása mellett, a 15-20 éves programtól 40 milliárd forintos megtakarítást várnak.

A tárca jövő évi gazdaságfejlesztési programjai között szerepel még egy vállalkozói bank létrehozása, amely egységesen kezelne valamennyi uniós és nem uniós forrást. Ugyancsak terv a kis- és középvállalkozások megerősödését szolgáló programok, így például a Széchenyi-kártya program folytatása.


hirado.hu

2006.11.07. 18:14

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek