
Ma tárgyal Gyurcsány Ferenc az MSZP Köztársaság téri székházában annak a 38 szakszervezetnek képviselőivel, amelyek az országgyűlési választási kampányban együttműködési megállapodást írtak alá az akkor még miniszterelnök-jelölt politikussal - értesült a Népszabadság.
Kiss Péter munkaügyi miniszter megerősítette az információt, és elmondta: a találkozó célja, hogy kasszát készítsenek az egyezségben vállaltak teljesítéséről. Pataky Péter, az MSZOSZ ügyvezető elnöke a napilapnak úgy nyilatkozott: nem tartja kizártnak, hogy elállnak az együttműködési nyilatkozattól, az egyezségben ugyanis a miniszterelnök-jelölt vállalta, hogy adómentes marad a minimálbér, miközben a konvergenciaprogram 63 ezer forintnál húzza meg az adójóváírás határát. Ez azt jelenti, hogy a minimálbérről szóló hároméves megállapodás szerint jövőre 65 500 forint lesz ugyan a legkisebb bér, ebből azonban 2500 forint már adózik - érvelt a szakszervezeti vezető.
hirado
2006.11.06. 11:43