
Összesen 31 szervezet kért holnapra területfoglalási engedélyt Budapesten. Ezek között sok a megemlékezés, koszorúzás, de több magánszemély, illetve csoport tüntetni is fog. A kancelláriaminiszter szerint több mint tíz helyen provokációra lehet számítani, de szerinte a rendőrség és a Nemzetbiztonsági Hivatal is felkészült. Közben az interneten szélsőségesnek tartott szervezetek azt hirdetik, hogy csatlakozni fognak a Fidesz a felvonulásához. Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője kijelentette, hogy nem engednek provokátorokat a menetbe, ezért, ha bármi történik a fáklyás felvonulás alatt, a rendőröket és a kormányt terheli a felelősség. Rendőröket sem akarnak látni a közelben, mert egyébként sem lesz dolguk a Fidesz megemlékezésén - tette hozzá.
A nemzetbiztonsági bizottság elnöke a kancelláriaminiszternél tájékozódott a várható eseményekről. Abból ugyanis akad bőven: szombatra a fővárosban 31 rendezvényt jelentettek be.
A legmozgalmasabb helyszín az V. kerület lesz. A Szabadság téren a Magyarok Világszövetsége már délelőttől politikai nagygyűlést tart. Ugyancsak tüntetés várható a Ferenciek terén és a Vörösmarty téren is. A Kossuth téri tüntetők pedig vonulnak. A Hősök terétől, az Andrássy és a Bajcsy Zsilinszky úton menetelnek az Aulich utcához.
A Hősök terén már kint vannak a kellékek. Itt tartják majd a központi állami ünnepséget. A szomszédos Felvonulási térre pedig az MSZP várja szimpatizánsait egy szál virággal. A környéken szinte mindenhol tilos lesz majd parkolni.
A Fidesz csendes, fáklyás felvonulást tart. A menet 16 órától a Terror háza elől az Andrássy úton vonul az Astoriáig. Egyes tüntetőcsoportok azt közölték, hogy csatlakoznak a Fidesz rendezvényéhez, majd - ahogy írják - szabadfoglalkozás lesz.
Az ellenzéki párt erről nem tud, de Szijjártó Péter azt mondta, a provokátorokat nem engedik maguk közé, ezért ha bármilyen atrocitás történik az a rendőrség és a kormány felelőssége lesz. Hangsúlyozta: "a rendőrségnek nem lesz dolga a Fidesz Szolidaritási Menetén. Nem lesz dolga, ezért arra kérjük a rendőröket, hogy viperáikkal, símaszkjaikkal, gumilövedékeikkel tartsák magukat távol a Fidesz Szolidaritási Menetétől."
A kancelláriaminiszter jelezte: arra számítanak, hogy legalább 12 helyszínen provokálni fogják a rendőröket, vagy a békés résztvevőket. Véleménye szerint az illetékes szervek folyamatosan figyelik a - szerintük - szélsőséges elemeket és ha kell, intézkednek is. Szilvásy György elmondta, "nem találtam olyan információkat és érveket, amelyek alapján kezdeményezném a nemzetbiztonsági bizottság összehívását, vagy olyan kezdeményezéssel élnék, hogy valamelyik rendezvényt el kellene halasztani."
A hivatal emberei a rendőrséggel is összedolgoznak. Fő erőiket Budapestre összpontosítják. Vidéken is lesznek demonstrációk, országszerte 97 helyre kértek területfoglalási engedélyt.
hirado.hu
2006.11.03. 21:45