> Ellentmondásos hivatalos álláspont: kell-e a rendőri gyakorló ruhára azonosító?

A Fidesz szerint a rendőrségi törvényt és egy alkotmánybírósági döntést is megsért az az országos rendőr-főkapitányi utasítás, amely lehetővé teszi, hogy a rendőrök azonosító jelvény nélkül intézkedhessenek.
Kontrát Károly, a Fidesz országgyűlési képviselője hétvégén arról számolt be, hogy a pártnál eddig 423 olyan személy jelentkezett, akit rendőri atrocitás ért.
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium erre reagálva közleményt adott ki, amelyben tudatta, hogy a főkapitányi rendelet kötelezően előírja az azonosító jelvény viselését a régi és az új típusú gyakorló öltözet, a bevetési egyenruha esetében is.
A Magyar Hírlapnak adott interjúban Jármy Tibor, a BRFK szóvivője ennek ellentmondva elmondta, hogy a gyakorlóruhán, amely a rendőr védőruhája, nem kell mindig azonosító. Ilyen öltözéket viseltek a rendőrök az október 23-i tömegoszlatásnál is. Hozzátette: "tömegoszlatáskor a felelősség kérdése nem kerül szóba, ilyen esetekben nincs egyéni felelősség". Politikai döntés nélkül nem kerülhetett volna sor az október 23-i brutális rendőri fellépésre - állította tegnap Kontrát.
hirado
2006.10.30. 14:03