> Délig eldől minden! A Kossuth téri mizéria rendezéséhez Garamvölgyi szerint az erőszakos megoldás is legitim
A rendőrség megvárja a tüntetőknek a Kossuth tér elhagyására adott határidőt, de Garamvölgyi László ORFK-szóvivő pénteken a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában közölte, hogy a helyzet erőszakos megoldása is legitim.
"Megvárjuk a 12 órát. Ám a rendőrségi törvény arra is ad lehetőséget - s ez is legitim - , hogy ezt a problémát erőszakkal oldjuk meg. Az országos rendőrkapitány meghozza majd a döntését, és mind a döntés, mind pedig a végrehajtás törvényes lesz" - hangsúlyozta.
Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője emlékeztetett, bár négy olyan magas szintű jogszabály áll az országos rendőrfőkapitány rendelkezésére, amelyek legálisan korlátozhatják a gyülekezési mint második legfontosabb alkotmányos állampolgári alapjogot, a rendőrség tárgyalt a tüntetőkkel. A hatóságok azonban nem engedhettek az utolsó ajánlatukból, mely szerint az állami ünnepségek idején egy, az eddiginél szűkebb, kordonnal körülvett, előzőleg tűzszerészeti és biztonsági eszközökkel ellenőrzött területen csak száz tüntető maradhat.
A határidőt "komolyan kell venni", s azt be is tartják - közölte, hozzátéve, hogy ezután a főkapitány meghozza a döntését.
Ötvenhat védett személyiség lesz itt, s ehhez még hozzá kell venni az öt magyar közjogi méltóságot is - ismételte meg korábban is hangoztatott érveit.
Egy 1973-as ENSZ-egyezmény nemzetközi jogilag deklarálja, hogy ilyen esetekben - nálunk sokkal régebbi demokráciákban is - a hatóság korlátozhatja a gyülekezési jogot. A rendőrségi törvény 46. paragrafusa pontosan kimondja, hogy a gyülekezési jog erre az időre felfüggeszthető. Mi is azt mondtuk, hogy 23-án éjféltől visszatérhetnek a tüntetők - magyarázta.
A műsorvezető felvetette, hogy fenyegető hangok is hallatszanak, némely tüntető azt mondja, nem mennek el, s ha kell "még vért is áldoznak", ellenállnak, s az esetleges következményekért a kormányé a felelősség.
Garamvölgyi László kifejtette: a tárgyalások idején visszafogott, az együttműködés szándékát deklaráló magatartással találkoztak. Egyidejűleg azonban mindig felhívták a figyelmet az esetleges jogkövetkezményekre is.
Csütörtök késő este ismét a rendőrség által körözött Budaházy György szólt magnófelvételen keresztül a tüntetőkhöz. A Szabadság téri szovjet emlékmű meggyalázásának vádja miatt keresett férfi szerint a Kossuth téren "nem forradalom zajlik, pusztán egy permanens tüntetés". Ugyanakkor a hallgatóság szolidaritására számítva a politikai foglyok amnesztiáját is kérte.
hirado
2006.10.20. 11:06