HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Éger: az orvosi kamara megszüntetése egyfajta bosszú

t: 285

Éger: az orvosi kamara megszüntetése egyfajta bosszú

Az egészségügyi kormányzat által benyújtott törvényjavaslatot "szükségtelen külső erőszaknak" érzi az orvostársadalom, s kiáll a kötelező kamarai tagság mellett.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke a Nap-keltében úgy fogalmazott: egyfajta "bosszú áldozatává" válik a Magyar Orvosi Kamara. Éger István úgy látja, az egészségügy válságirányba halad, nem születnek konstruktív intézkedések.

Megítélése szerint a kamarát azért "nem szereti" egyik kormányzat sem, mert 16 éve kritikus szervezetként működik, mindig rámutat a fennálló intézkedések helytelenségére. Éger István bírálta a kormányt amiatt is, mert szerinte a készülő egészségügyi jogszabályok nem mentek át a kötelező törvény-egyeztetésen. Véleménye szerint "olyan törvényt nyújtottak be, amely december 31-vel eltörli a három szakmai kamarát a föld színéről".

Hangsúlyozta: a kötelező kamarai tagság nemcsak szakmai, etikai, minőségbiztosítási okokból, hanem a civil társadalom, a beteg társadalom szempontjából is jelentős. Mint fogalmazott, a kamarák köztestületek, tehát az érintett szakma területén államigazgatási feladatokat is el kell látniuk, illetve cégszerű jogosítványokkal is rendelkeznek.

Ha megszűnne a kötelező tagság, az lebontaná a 12 év alatt felépített intézményrendszert - tette hozzá.

A budapesti, szerdára tervezett demonstrációról szólva közölte, nemcsak a kamarai törvényjavaslat, hanem a törvénykezés szabálytalansága, az egészségügy tönkretétele, egyfajta tudatos rombolása ellen tiltakoznak.

hirado

2006.10.18. 10:36

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek