
Jövő szeptembertől nem a tanári státusok, hanem a tanulók után fizetne fejpénzt az állam az iskoláknak - ezt tartalmazza az államreform-bizottság egyik tervezete. A megvalósítási határidő nélkül a konvergenciaprogramban is szereplő javaslat szerint az állam egy matematikai képlettel számolná ki, hány tanárra van szüksége egy iskolának, és az ezen felüli státusokra nem adna pénzt.
A javaslatot szakmaiatlannak nevezte két tanári szervezet is. Árok Antal, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint megint anyagi megfontolásból született javaslatról van szó. Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetője pedig közölte: azonnal tárgyalóasztalhoz kell ülnie a kormánynak és a pedagógusoknak.
Jelenleg az állam az iskolafenntartó önkormányzatoknak adja tanulói létszám szerint az iskoláknak járó támogatást, ezt egészíti ki a helyhatóság. Az államreform-bizottság javaslatából nem derül ki, az új rendszerben mi lenne az önkormányzati kiegészítéssel, a szaktárca pedig egyelőre nem nyilatkozik az ügyben.
hirado
2006.10.17. 10:22