
A hazai helyzet tarthatatlanságát hangsúlyozta Dávid Ibolya az Európai Néppárt Ifjúsági szervezetének budapesti őszi szemináriumán.
Az MDF elnöke úgy látja, hamis az az állítás, hogy a rend és a szabadság összeegyeztethetetlen fogalmak. Hangsúlyozta, Magyarország hosszú évtizedeken keresztül megtapasztalta, milyen a rend szabadság nélkül, majd a rendszerváltást követően azt, milyen a szabadság rend nélkül.
Mint fogalmazott, 16 évvel a politikai szabadság eljövetele után Magyarország választott vezetői visszaélnek a demokrácia adta lehetőségekkel, az emberek bizalmával, valamint szavazatával.
Úgy véli, a kérdések sürgős megoldásra várnak, mivel "a politikai anarchiaközeli helyzet sokáig nem tartható fenn". Ugyanakkor hozzátette: a probléma kezelése kifejezetten belpolitikai ügy. Mint mondta, "a megoldás nem az utcára vitt emberek feladata". A helyzet konszolidálására egyedül azon politikai erők képesek, azon politikai erők feladata, akiket a választók áprilisban parlamenti mandátummal ruháztak fel.
Magyarországot csak akkor lehet ebből a "politikai kátyúból" kiemelni, ha a szembenálló felek megállapodnak a közös célban és a közös irányban - jegyezte meg. Meglátása szerint ebbe az irányba csak egy út vezet: "a széthúzás és a végletekig tartó megosztottság politikája helyett az egymást tárgyalópartnernek tekintő, tisztességes és mindenekelőtt őszinte párbeszéd politikája".
Szájer a Kossuth térre hívta a fiatal néppártiakat
Szájer József, az Európai Néppárt-frakció alelnöke újságírói kérdésre válaszolva elmondta: "a jelenlegi miniszterelnök nemzetközi szinten is kiírta magát a demokratikus politikusok közül, olyan politikus, aki a saját hatalmának alárendelt mindent annak érdekében, hogy megnyerje a választásokat, ehhez odadobta saját országát, az ország gazdaságát is csődbe vitte. Ez elfogadhatatlan."
Mint mondta, felhívta a szemináriumra érkezett fiatal politikusok figyelmét, hogy nézzék meg a Kossuth téren tüntető, velük hasonló korú fiatalokat, "akik szabadságot akarnak, és nem tűrik azt, hogy egy politikai hatalom akárkinek a nevében is lenézze, megalázza őket".
hirado
2006.10.14. 22:09