HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Gyurcsány fotózása a legdrágább

t: 415

Gyurcsány fotózása a legdrágább

A 2002-es kormányváltás óta az állam bruttó 115 millió forintot költött a kormány tagjainak fényképezésére, a fotók kezelésére és archiválására – tájékoztatták lapunkat a Kormányszóvivői Irodán (KI). A megküldött adatok tanúsága szerint ebből az összegből 73 millió forinttal vette ki a részét a Miniszterelnöki Hivatal (MeH), míg az egyes tárcavezetők fotózása 42 millió forintba került a négy és fél esztendő alatt. A MeH leginkább 2002-ben érezte elemében magát, hiszen akkor havi 2,1 milliót költött Medgyessy Péter fényképezésére, azóta fokozatosan csökkent ez az összeg, és napjainkban a kancellária már „csak” havi bruttó 1,44 milliónyi közpénzt fordít erre a célra.

A KI adataiból kiderül, hogy Gyurcsány Ferenc mellett jelenleg Hiller István oktatási és kulturális miniszternek, Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszternek, illetve Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszternek van saját „udvari” fotósa. Ami azonban roppant különös: hatalmas különbség van az egyes fotósok tarifája között.

Míg a kormányfőt idén havi 840 ezer forintért fényképezik (plusz 582 ezerért archiválják a róla készített felvételeket), addig Hiller fotóztatása legfeljebb félmillió forintot emészt föl havonta, Lamperth megörökítése 190 ezer forintból is kijön, Petrétei József pedig tulajdonképpen puritánnak tekinthető, hiszen társaival ellentétben az ő fotózása 80 ezer forintnyi közpénzbe kerül egy hónapban. Kóka János gazdasági miniszternek augusztus 31-ig volt saját fényképésze, de a megszorítások miatt megvált tőle, mint ahogy Kiss Péter munkaügyi miniszter fotósának szerződését sem hosszabbították meg.

A Magyar Nemzet a kérdésére, hogy nem tartják-e el eltúlzottnak, hogy a megszorítások időszakában ennyi közpénzt fordítanak fotózkodásra, a KI úgy reagált, az Orbán-kormány időszakában ennél is több pénzt költöttek ilyen célra.

hirtv

2006.10.12. 16:10

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek