
Több vidéki városban voltak kisebb tüntetések a kormány ellen kedd este.
Sárospatakon - ahol már hetek óta protestálnak a tüntetők a kormány ellen, és követelik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozását - összesen is alig voltak többen mint ötven-hetvenen, és a velük rokonszenvezők száma is csökkent.
Miskolcon, a Szent István téren az államalapító szobrának "kezébe" ezúttal az árpádsávos zászló mellett a nemzetiszínű lobogót is elhelyezte a mintegy félszáz tüntető.
Szekszárdon mérsékelt érdeklődés mellett az est szónoka Csókai András sebészprofesszor volt.
Tata városközpontjában a Haranglábnál csaknem százan gyűltek össze, akik egy televízió Kossuth téri eseményekről beszámoló adását nézték kivetítőn.
Székesfehérváron mintegy nyolcvan-száz ember követelte Gyurcsány Ferenc és kormánya lemondását. A Városház-téri demonstráción alkalmi szónokok beszédeit, verseket hallgattak, énekeltek, és hangosan követelték a miniszterelnök távozását.
Mintegy kétszázan követelték Szolnokon, a Kossuth téren Gyurcsány Ferenc és kormánya lemondását a városi polgári körök békés demonstrációján. A nemzetiszínű zászlókat lengető tüntetők rövid beszédeket, megzenésített verseket hallgattak meg, és bejátszották számukra a miniszterelnök balatonőszödi beszédének részleteit.
Mintegy százötven tiltakozó részvételével folytatódott Szegeden a kormányellenes demonstrációsorozat.
Kaposvár főterén ismét demonstráltak a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozását követelő tüntetők.
Szombathelyen a szokott módon, békésen zajlott le a kormányellenes demonstráció, a város főterén a Szentháromság szobornál 150-200 ember gyűlt össze, és követelte Gyurcsány Ferenc kormányfő lemondását.
Mintegy ötven tüntető követelte Kecskemét főterén a Gyurcsány-kormány lemondását. A tüntetők békésen beszélgettek, majd időnként sípokkal és dudákkal kísérve, kórusban követelték a kormány távozását.
A kormány lemondását követelték a tüntetők Debrecenben is: a város főterén, a Kossuth szobornál több, mint százötvenen gyűltek össze. A cívis városban már 23. napja, minden este békés demonstráció keretében követelik Gyurcsány Ferenc és kormányának a távozását, s mint azt a szónokok és a résztvevők minden este megerősítik: addig demonstrálnak, ameddig a kabinet nem távozik.
hirado.hu
2006.10.10. 22:37