HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Újabb hangfelvétel! Most Szekeres Imre beszédét hozták nyilvánosságra - HANGFELVÉTELLEL

t: 700

Újabb hangfelvétel! Most Szekeres Imre beszédét hozták nyilvánosságra - HANGFELVÉTELLEL

Szekeres Imrének, az MSZP elnökhelyettesének titokban felvett beszédét tette közzé hétfőn a magyar közszolgálati rádió.

Az MSZP Országos Választmányának szombaton, zárt ajtók mögött tartott ülésén a szocialista politikus az önkormányzati választás eredményét elemezte, abból vont le tanulságokat.

"Első: törzsszavazóink egyharmada otthon maradt. Ez politikai és mozgósítási vereség. Törzsszavazókról beszélek, azokról, akik általában el szoktak jönni a Magyar Szocialista Pártra, vagy annak a jelöltjére szavazni. Városonként, falvanként persze más és más kép, de ez az összegzett megállapítás.

Második: a Szabad Demokraták Szövetsége országos kis pártból budapesti középpárttá vált. Ez azt jelenti, hogy Budapesten kívül politikai támogatottsága és jelentősége drasztikusan lecsökkent, ezért a Magyar Szocialista Pártnak a jövőben meg kell fogalmaznia viszonyát a Szabad Demokraták Szövetségéhez, mert ez egy másik helyzet.

Harmadik: a Magyar Demokrata Fórum ezen az önkormányzati választáson országos kispárttá vált, sok fontos mandátummal. Ez egy új jelenség. 11 megyében van jelentősége a Magyar Demokrata Fórum által megszerzett mandátumoknak a megyei közgyűlésekben, városokban és kisebb településeken is. A Magyar Szocialista Pártnak új viszonyt kell ebben a vonatkozásban is kialakítani. Ez a három fontos tanulság az, amely a politika számára eléri a sürgető teendőket" - olvasható a politikus beszédének írott változata a Magyar Rádió honlapján.

Még a felvétel nyilvánosságra hozatala előtt nyilatkozott Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke arról, hogy a szocialisták zárt ajtók mögötti tanácskozásán szó eshetett pártjáról is.

Tudomásul veszem, hogy egy pártnak vannak olyan megnyilvánulásai, amelyeket nem a nyilvánosságnak szán.

Lehet, hogy az MSZP választmányi ülésén elhangzottak teljes szövegében lesznek olyan részek is, amelyek a Szabad Demokraták Szövetségét támadják - mondta a pártelnök hétfőn reggel a Nap-keltében.

Ugyanebben a műsorban Hiller István, az MSZP elnöke cáfolta azt a sajtóértesülést, miszerint a kormányfő a választmányi ülésen arról beszélt, hogy az MSZP a későbbiekben lecserélné koalíciós partnerét az MDF-re.

hirado


KATTINTSON IDE A HANGFELVÉTEL MEGHALLGATÁSÁHOZ ÉS MENTÉSÉHEZ

2006.10.09. 12:53

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek