HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Újságírás vagy lehallgatás? - a Lamperth-beszéd viharos fogadtatásának krónikája

t: 631

Újságírás vagy lehallgatás? - a Lamperth-beszéd viharos fogadtatásának krónikája

Újabb vezető szocialista politikus, ezúttal Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter zárt ajtók mögött elmondott beszédéből hozott részleteket nyilvánosságra vasárnap a közszolgálati rádió, de a felvétel eredetéről kezdetben nem adott információt. Nyakó István, az MSZP szóvivője erre úgy reagált: lehallgatják a kormány minisztereit, és visszautasította a "maffia-módszereket." A Magyar Rádió előbb elismerte, hogy a felvételt megvágták, majd felelős vezetője arról beszélt: "oknyomozói újságírói eljárással" készült a felvétel.

Szivárog

A rádió által sugárzott felvételen Lamperth Mónika szombaton, az MSZP országos választmánya előtt az elvesztett önkormányzati választásokkal kapcsolatban azt mondta: "higgyétek el, tudjuk a dolgunkat. Én olyan javaslatot fogok a kormány elé terjeszteni, ami a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban."

A miniszter a szocialistákat nyugtatta - hangsúlyozta a rádió, amit a következő idézettel támasztott alá:

"Bízzatok bennem, olyan módosítás lesz, ami áthúzza azt az újságokban címlapon megjelent számítást, hogy majd innentől megnézhetjük magunkat, mert a Fidesz fogja osztani a pénzt. Nem így döntöttek Magyarországon a választók, és nem így döntött az Országgyűlésben a Fidesz. Ha kétharmaddal megszavazta volna a regionális választott önkormányzatot, ma más helyzet lenne. Szóval nem szavazták meg a választott regionális önkormányzatot, állami felelősségben hagyták továbbra is. Ezért nekünk ehhez kell alakítani az intézményrendszert".

Sztankóczy András, a Magyar Rádió Aktuális szerkesztőségének vezetője ekkor még csak annyit közölt: egy hatvanperces felvétel van a birtokukban, ám arról, hogy miként jutottak hozzá, nem nyilatkozott.

Itt hallgathatja meg az újabb kiszivárgott felvételt!

A közszolgálati rádió emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi szabályozás a megyei közgyűléseknek és a megyei jogú városok polgármestereinek jelentős szerepet biztosít a regionális fejlesztési források elosztásában. A szocialisták komoly mértékben veszítettek pozícióikból az önkormányzati választásokon: a 19 megyei közgyűlésből 17-ben abszolút többsége van a Fidesz-KDNP szövetségnek, és ugyanezen pártszövetség jelöltjét választották meg 16 megyei jogú város polgármesterének a lehetséges 23 helyből.

Az MSZP szóvivője a hangfelvétel nyilvánosságra kerülésére reagálva kijelentette: a kormány tagjait a Fidesz érdekeinek megfelelően lehallgatják, a felvételeket önkényesen manipulálják, majd a névtelenség homályába burkolózva kiadják.

Nyakó István hangsúlyozta: az MSZP elutasítja ezeket a maffia-módszereket, fel fogja tárni az ügy hátterét, és megszünteti az ilyen típusú illegális tevékenységet.
A szóvivő szerint a lehallgatási botránynak már voltak előzményei, ilyen volt a szerver-ügy. Emlékeztetett arra, hogy a tavaszi választási kampány során a Fidesz betört a szocialisták dokumentumait tartalmazó adatbázisba, az adatokat lementette, vagyis ellopta. Ezek után a névtelenség homályába burkolódzott fideszesek a dokumentumokat manipulálták, és átadták a Magyar Nemzet című napilapnak.

Megvágták

Ezek után a Magyar Rádió honlapján közzétette Lamperth Mónika teljes beszédének írott változatát, amelyből kiderült, hogy a zárt ajtó mögött elhangzottakat megvágták, vagyis szerkesztették.

Ebből kitűnt, hogy teljes hozzászólásában négy kérdéssel foglalkozott a szocialisták önkormányzati és területfejlesztési minisztere. Foglalkozott az MSZP tervezett kongresszusával, az önkormányzati választás eredményével, a Baloldali Önkormányzati Közösség újjászervezésének szükségességével, végül kitért arra, hogy napirenden van a területfejlesztési törvény módosítása. Itt már ez szerepelt:

"Higgyétek el, hogy tudjuk a dolgunkat. Én olyan javaslatot fogok a frakciókkal való egyeztetés után a kormány elé terjeszteni, ami a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban. (Nyugodtan megtapsolhatod, taps, köszönöm.) Bízzatok bennem, tisztességes javaslatot teszünk le az asztalra és fogunk erről egyeztetni frakció-keretben is, ha kell, választmány-keretben is. Gábor, fölajánlom, hogy a választmány-keretben is tudunk erről egyeztetni, és olyan módosítás lesz, ami áthúzza azt az újságokban címlapon megjelent állítást, hogy majd innentől megnézhetjük magunkat, mert a Fidesz fogja osztani a pénzt. Nem így döntöttek Magyarországon a választók és nem így döntött az Országgyűlésben a Fidesz. Ha kétharmaddal megszavazta volna a regionális választott önkormányzatot, ma más helyzet lenne. (Zúgolódás) Mit mondtam, elrontottam valamit? Szóval nem szavazták meg a választott regionális önkormányzatot, állami felelősségben hagyták továbbra is ezt. Ezért nekünk ehhez kell alakítani az intézményrendszert. Örülök, hogy értjük egymást. Köszönöm" - volt olvasható a rádió Krónika Hírszolgálatában a hangfelvétel írásos változata.

Vagyis a hír felvezetőjében kiemelt idézet is rövidített volt, hiányzott belőle az, hogy Lamperth Mónika a frakciókkal való egyeztetés után fog tisztességes javaslatot terjeszteni a kormány elé.

Oknyomoztak

"Normális oknyomozó újságírói eljárással" jutott a Magyar Rádió birtokába az a hangfelvétel, amely Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszternek az MSZP szombati országos választmányának ülésén, zárt ajtók mögött elmondott beszédét tartalmazza - közölte ezt követően Sztankóczy András.

A szerkesztőségvezető ezután elmondta: háromórányi felvétel van a birtokukban, most vizsgálják, hogy a közszolgálati médium honlapjára kitett nyolcperces részen túl tegyenek-e közzé újabbakat.

Arról, hogy miként jutottak a hanganyaghoz, Sztankóczy András továbbra sem kívánt nyilatkozni, ahogy - más megkérdezett rádiósokhoz hasonlóan - az MTI azon információját sem kívánta kommentálni, hogy munkatársuk egyszerűen besétált volna a szombati választmányi ülésre. Ugyanakkor
visszautasította az MSZP szóvivőjének nyilatkozatát, aki maffia-módszerek alkalmazásáról beszélt.

Lamperth manipulatív eljárásról beszél

Ezt követően Lamperth Mónika közleményt juttatott el az MTI-hez: szerinte önkényesen megvágott, illegálisan készített az a hangfelvétel, amelyet vasárnap hozott nyilvánosságra a Rádió az MSZP országos választmányán elmondott beszédéből idézve.

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter közleményében hangoztatja: a beszédéből összevágott hanganyag torzítja a kormány valós szándékait, ezért tiltakozik a manipulatív eljárás ellen tiltakozik.

A dokumentumban Lamperth hangsúlyozza: a kormány a területfejlesztési törvény módosításán dolgozik, amelyre azért van szükség, mert a Fidesz nem fogadta el a regionális választott önkormányzatok létrehozásáról szóló, kétharmados többséget igénylő javaslatokat, ezzel veszélyeztette az európai uniós források felhasználását. A kormány az európai uniós pénzek minél teljesebb körű felhasználása érdekében hamarosan leteszi javaslatait a parlament asztalára.

Lamperth megjegyzi: nem a jelenleg is érvényes hatalmi viszonyokat kívánják átrendezni, hanem a felelősségi viszonyokat akarják pontosan szabályozni az uniós források befogadhatósága érdekében. A javaslatról a parlament hivatott dönteni, a beterjesztés előtt a területfejlesztési miniszter - miként a választmányi ülésen is kifejtette - a frakciókkal is egyeztetni kíván - tartalmazza a közlemény.

Reagál az MDF: Lamperth mondjon le!

Lamperth Mónikának távoznia kellene a kormányból, mert az újabb, zárt ajtók mögül kikerült szocialista beszéd a demokrácia és a jogállamiság megcsúfolása - mondta az MDF elnökhelyettese.

Hock Zoltán szerint a területfejlesztési miniszter meghirdette az állami korrupció létjogosultságát, amikor szombaton a szocialista párt választmányi ülésén arról beszélt, hogy a területfejlesztési törvénnyel kapcsolatban olyan javaslatot fog a frakciókkal való egyeztetés után a kormány elé terjeszteni, ami a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban.

Ezek voltak a Lamperth-beszéd fejleményei vasárnap este háromnegyed hétig.

hirado

2006.10.08. 20:10

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek