HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Rajk: a politika hagyja békén a legszemélyesebb ügyeket

t: 886

Rajk: a politika hagyja békén a legszemélyesebb ügyeket

A politika hagyja békén az emberek legszemélyesebb ügyeit és ne sajátítsa ki temetésüket - mondta ifjabb Rajk László az MTI-nek pénteken.

A demokratikus ellenzék tagjának, az SZDSZ volt országgyűlési képviselőjének édesapját, az egykori kommunista belügyminisztert, majd külügyminisztert 1949-ben koholt vádak alapján kivégezték.

Rajk László és társainak pere a kommunista törvénytelenségek szimbólumává vált. 1956. október 6-i ünnepélyes újratemetésük, amelyen sok tízezer ember vett részt, a forradalom egyik fontos előzménye volt.

Édesapja újratemetésének 50. évfordulóján azzal összefüggésben, hogy egy vezető fideszes politikus az egyik kereskedelmi rádióban pénteken már hivatkozott az október 6-i újratemetésre, ifjabb Rajk László attól tart, hogy a Fidesz és Orbán Viktor ismét ki akar sajátítani egy temetést, ahogy azt 1989 nyarán, a Hősök terén tette Nagy Imre mártírhalált halt miniszterelnökkel és társaival. "Magánemberként, hozzátartozóként tiltakozom az ellen, hogy Orbán Viktor a saját politikai céljai érdekében kisajátítsa ezeket a személyes tragédiákat" - mondta ifjabb Rajk László, aki 2004 óta nem tölt be politikai tisztséget.


hirado.hu

2006.10.06. 14:21

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek