HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY

A perben április 27-én hirdette ki jogerős ítéletét a Győri Ítélőtábla, nagymértékben enyhítve az első fokon kiszabott büntetéseket.
A Széll Kálmán téren egy férfit ütött el a villamos, ezért a Jászai Mari térig pótlóbuszok járnak.
Száz birka pusztult el a Bács-Kiskun megyei Mélykúton, miután gyerekek öngyújtóval játszottak, és tűz ütött ki egy állattartó telepen.
Az helyszíni vizsgálat megállapította, hogy a 48 éves férfi halálát nem idegenkezűség okozta.
Az ír gázoló azt állította: többször is részvétét fejezte ki a magyar családnak. Valójában egyszer sem tette meg.
A haláleset körülményeit a rendőrség vizsgálja, bővebb tájékoztatást hétfőre ígért a szóvivő.
A Dunába fulladt egy 15 éves fiú Szigetszentmiklósnál - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Mindenki idejében kimenekült a 40 lakásos, csongrádi épületből, de vannak, akik az oltás után sem, térhettek vissza otthonukba.
Egy magyar és egy román kisbusz ütközött össze, a járművekben összesen tizenketten utaztak. Az autópályát lezárták.
A három férfit a bűntett helyszínétől 2-3 kilométerre, forró nyomos üldözést követően fogták el.
Az első hírekkel szemben nem három, hanem egy halottja van a röszkei tömegbalesetnek, ahol egy kamion beleszaladt a várakozó kocsisorba. A balesetben tíz ember megsérült, valamennyien török származásúak. A balesetet okozó kamion gyúlékony anyagokat, illetve ciánvegyületeket szállított.
Egy autótolvaj menekült a rendőrök elől egy lopott járművel csütörtök este.
Az olaszországi Modenában felszámolt magyar prostitúciós hálózatról nyilatkozott az MTI-nek a börtönre ítélt magyar futtatók ügyvédje.
Második világháborús páncéltörő gránátot vitt be egy férfi a pilisvörösvári rendőrségre.
A nyomozók a nő fiának a lakásán is házkutatást tartottak, és kábítószergyanús anyagokat, valamint élesnek tűnő lőfegyvert és lőszereket találtak.

Első  Előző  Következő  Utolsó