HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY

Antal Attilát a bíróság azzal az indokkal helyezte házi őrizetbe, hogy szabadlábon hagyása esetén meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást
Az üzletben tartózkodó eladó nem sérült meg, az elkövetőt keresik
A nyíregyházi kollégiumba négy személy rontott be, ahol három 16-19 éves diákot bántalmaztak
Belső vizsgálatot rendelt el a fővárosi tűzoltóparancsnok annak az állományon belül terjedő szóbeszédnek a tisztázására, miszerint szolgálaton kívüli tűzoltók egyik társukat szexuálisan zaklatták, megalázták. Bende Péter az állítólagos ügyben érintett három tűzoltó szolgálati viszonyát felfüggesztette.
A Párizsi udvarban fosztottak ki egy újságárust
A rablókat a bolt tulajdonosa üldözte el
Az előre kitervelt, de egy amatőrre bízott lopás miatt eljárást indított a rendőrség
A támadó a kapott ékszerrel és pénzzel elmenekült a helyszínről
Ügyvédje távollétében újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg Deme Gábort, a nyomozók szerint bűnsegédként részt vett a csepeli kettős gyilkosságban
A rabló feltehetően fegyverrel fenyegette meg az alkalmazottakat
A gyanú szerint napi rendszerességgel fogadtak el építési-szállítási cégektől 10-15 ezer forintot, hogy ne intézkedjenek velük szemben
A vád szerint 1997-ben ismeretlen társaival megkísérelte felrobbantani Seres Zoltán vállalkozót
Emberölés kísérletével és robbanóanyaggal való visszaéléssel vádolja a szlovák állampolgárságú férfit a magyar ügyészség

Első  Előző  Következő  Utolsó