HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY

Lapértesülés szerint magánokirat-hamisítás miatt, gyanúsítottként hallgatta ki a Gyurcsány-kormány miniszterét a Fejér megyei rendőrség.
Egy ismeretlen férfi feltehetően fegyverrel fenyegette meg az alkalmazottat, majd a pénzzel elmenekült a helyszínről.
Több joga lesz a polgárőröknek a kisebb jogsértések eljkövetői ellen a vonatkozó új törvénynek köszönhetően - mondta el Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke.
Megölték azt a nőt, akit Szigethalmon a férje talált holtan otthonukban.
A férfi és felesége 30 éves házassága az utóbbi időszakban megromlott, az asszony december elején elköltözött otthonról.
Több lövést adott le szomszédjára riasztópisztolyával egy férfi a Veszprém megyei Bakonyságon - közölte Bankó Magda, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője.
A bócsai gyermekotthon két lakója vaslapáttal ütötte le az intézet egyik nevelőjét, hogy megszerezzék az autóját. A férfi életveszélyes állapotban került kórházba, írja a baon.hu.
Az év végi kiárusítás a rendőrség szerint is érezhető.
Három hónappal meghosszabbították Csábi Bettina házi őrizetét. Az egykori bokszoló világbajnokkal szembeni kényszerintézkedés április 6-ig szól - írja a Bors.
A szülők évek óta külön éltek, most 14 éves gyermekük kérésére hosszú idő óta először töltötték együtt a szeretet ünnepét, amely azonban véres tragédiába fordult.
A bírót több rendbeli vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel, valamint okirat-hamisítás bűntettével gyanúsítják.
Rablógyilkosság áldozata lett egy idős ember Budapest XX. kerületében.
Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy idős nőt, akit megszúrtak Budapesten.
A Baunok-üggyel kapcsolatos iratokat is elvittek ismeretlenek a vádlottak egyikét védő ügyvéd autójából.
Férj és feleség esett egymásnak, a nő csak könnyebben sérült meg, míg a férje nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Első  Előző  Következő  Utolsó