SÜTŐBEN SÜLT KELKÁPOSZTALEVES
Hozzávalók: 1 kg kelkáposzta, 1 húsleveskocka, 10 dkg kolbász, 10 dkg kemény sajt, 1 fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 4-5 evőkanál olaj, 1 csokor petrezselyem
(vagy 1 evőkanál szárított), 8 szelet kenyér, ízlés szerint só, bors
A káposztát megtisztítjuk, és vékony csíkokra vágjuk. A húsleveskockából 1 l vízzel alaplevet készítünk. Egy fazékban az olajon megpirítjuk az apróra vágott vöröshagymát, a vágott zöldpetrezselymet és a zúzott fokhagymát. Erre rátesszük a csíkokra vágott káposztát, pár percig pároljuk, majd felöntjük a leveskockából készített alaplével, és 15-20 perc alatt puhára főzzük. A főzési idő felénél tegyük bele a szeletekre vágott kolbászt. Közben pirítsuk meg a kenyérszeleteket. A reszelt sajtot csak ezután tegyük a kenyérszeletek tetejére. 4 szeletet tegyünk egy tűzálló tálba, erre merjük rá a levest, tegyük a tetejére a maradék 4 szelet sajtos kenyeret, és előmelegített 200 °C-s sütőben 10 perc alatt süssük készre.
BŐSÉGES HAGYMALEVES
Hozzávalók: 4-5 fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt, 1 evőkanál ételízesítő vagy húsleveskocka, 2 dl főzőtejszín, 2 dl fehérbor, szelet kenyér, só, bors, csipetnyi őrölt kömény, szerecsendió
A hagymát megtisztítjuk, félkarikákra vágjuk, és megpirítjuk az olajon. Meghintjük liszttel, kicsit még pirítjuk, majd felöntjük a borral, a tejszínnel és 6 dl vízzel. Ételízesítővel, sóval, borssal, köménnyel, szerecsendióval ízesítjük. Kis lángon 15-20 perc alatt készre főzzük. Közben a kenyeret kis kockákra vágjuk és megpirítjuk. Tálalás előtt hagyjuk legalább 30 percig állni a levest, majd hintsük meg zöldpetrezselyemmel vagy metélőhagymával.
EGÉSZBEN SÜLT SÁRGARÉPAFASÍRT
Hozzávalók: 1/2 kg sárgarépa, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 15 dkg zsemlemorzsa, 10 dkg zab- vagy búzapehely, 1 kiskanál köménymag, 2 kiskanál fűszerpaprika, 1 csokor petrezselyemzöld, 3 evőkanál olaj, só, bors
A répákat megtisztítjuk, sós vízben puhára főzzük. A főzővizében összenyomkodjuk, beleszórjuk a zabpelyhet, a zsemlemorzsát, az olajon megpirított hagymát és fokhagymát, a fűszereket, a vágott zöldpetrezselymet. A masszát fél órán át állni hagyjuk. Közben egy fasírtformát kiolajozunk, és zsemlemorzsát szórunk bele, alaposan körbeforgatjuk, hogy ne maradjon üres folt a forma belsejében. A masszát beletöltjük, és előmelegített sütőben 180 °C-on 60-70 percig sütjük. Zöldsalátával, rizzsel, burgonyával tálaljuk. Ha kis pogácsákat formálunk belőle, megforgatjuk zsemlemorzsában, nagyon forró, bő olajban ki is süthetjük.
SERTÉSRAGU LENCSÉVEL
Hozzávalók: 40 dkg lencse, 1 kg sertésoldalas, 5 dkg disznózsír vagy olaj, 1 fej vöröshagyma,
3-4 szem szegfűszeg, 3 gerezd fokhagyma, 3 babérlevél, 1 kiskanál zsálya, só, bors
A lencsét főzés előtt beáztatjuk 1-2 órára hideg vízbe. A sertéshúst megmossuk, nagyobb darabokra vágjuk. A hagymákat tisztítsuk meg és szúrjuk bele a szegfűszegeket. Egy lábasban pirítsuk meg a fokhagymát, majd tegyük rá a disznóhúst, a lencsét, az egész hagymákat, és öntsük fel vízzel, ízesítsük babérlevéllel, zsályával, sózzuk, borsozzuk, majd kb. 2 óra alatt főzzük puhára. Ha teljesen elpárologna a leve, öntsünk rá még vizet.
KÍNAI PIRÍTOTT RIZS
Hozzávalók: 500 g rizs, 2 fej hagyma, 10 evőkanál olaj, 2 tojás, 1 csirkecomb vagy fél csirkemell, 4-5 zöldhagyma, só, bors, 1 kiskanál gyömbérpor és szójaszósz (kihagyható)
Az olaj felén pirítsuk meg a nyers rizst, öntsük fel 7-8 dl forró sós vízzel, tegyük a tetejére a megtisztított, hosszában kettévágott vöröshagymákat. Fedjük le, és 15 percig főzzük kis lángon, de közben ne emeljük fel a fedelét! Ezután vegyük le a tűzről, de a tetejét most se emeljük fel. Közben tisztítsuk meg a csirkecombot, vágjuk nagyon vékony csíkokra. Tegyük egy nagyobb serpenyőbe és az olajon pirítsuk meg. Kb. 6-7 perc alatt elkészül. Adjuk hozzá a zöldjével együtt vékony karikákra vágott zöldhagymát, együtt pirítsuk még. Ízesítsük sóval, borssal, gyömbérporral és szójaszósszal. A tojásokat verjük fel, és süssünk rántottát belőle. Amint kész, vágjuk fel kisebb darabokra, mint a csirkehúst. Végül a rizst és a sült tojást keverjük a hagymás húshoz, és az egészet folyamatosan kevergetve pirítsuk össze.
(forrás: A Mi Otthonunk)