HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > NŐI > Szilveszter > A szerencsét hozó malac

t: 4060

A szerencsét hozó malac

Újévi szokások

Az év első napjának cselekedetei befolyásolhatják az egész esztendőt. Ha ezen a napon korán kelünk, akkor egész évben korán kelők leszük, ha ezen a napon kötekedünk valakivel, akkor egész évben veszekedni fogunk stb. Falun szokás volt, hogy január első napjának reggelén a kútnál mosakodtak, hogy egész évben frissek legyenek. A kimondott szónak is nagy jelentősége van ezen a napon, nem véletlen, hogy az újévi köszöntők tele vannak jókívánságokkal. Újév napján az első látogató férfi legyen, mivel ő szerencsét hoz a háziak számára, ha az első lépést nő teszi meg, akkor szerencsétlenséget.


Mit együnk?

A bőséghiedelmek a táplálkozásra is kiterjednek, így nem mindegy, hogy mit eszünk az év első napján. Tilos a baromfi fogyasztása, még virsli formájában is, mivel elkaparja a szerencsét, nem ehetünk halat sem, mert az meg elúszik vele. Ajánlatos viszont a malachús és lencse, vagy bármely szemes termék fogyasztása, mert a malac előre kitúrja a szerencsénket, az elfogyasztott lencsétől pedig sok pénzünk lesz. És aki ezen a napon meg tudja húzni egy malac farkát, ne habozzon, mert szerencséje ez által csak fokozható!

nlc

2005.12.31

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok