Jó néhány kapcsolattal, egy házassággal és gyerekkel a háta mögött hogyan jön rá valaki, hogy leszbikus? Úgy tudom, ez az ön számára is csak a 90-es években derült ki.
– Egészen pontosan 1994-ben. Már korábban is felmerült bennem a kérdés: lehetséges-e, hogy a nőkhöz vonzódom, de nem tudtam rá válaszolni, nem volt ez több számomra, mint gondolatkísérlet. Teste és lelke kellett hogy legyen a dolognak, hogy rádöbbenjek, miről van szó.
- Azaz megismerkedett egy nővel?
– Igen, és hihetetlenül vonzó volt, magam sem tudtam, miért. Azt hiszem, az intimitás a legfontosabb, az, hogy ebben az újszerû kapcsolatban számomra több volt az intimitás, mint amennyit korábban férfiakkal megtapasztaltam.
- Akkoriban az élvonalban politizált. Nem gondolt rá, hogy egy ilyen „váltás” tönkreteheti a karrierjét?
– Úgy gondoltam, hogy az a politikai kockázat, ha eltitkolom a dolgot. Felhívtam néhány újságíró barátomat és elmondtam nekik, mi a helyzet, ha van kedvük, akkor írják meg. Végül azt hiszem, egy lap közölt cikket erről, de senki sem hitte el nekik. Egyszerûen nem illett bele az akkori imázsomba.
- És mit szóltak ezek a szerencsés újságírók?
– Úgy érezte mindegyikük: a megbecsülésem jele, hogy nekik mondom el, és ez így is volt.
- Volt azért egy ennél keményebb kör is, el kellett mondania a fiának, aki alig volt 12 éves.
– Így van, el kellett neki mondanom, és ezt a lehető leghamarabb tettem meg.
- Mégis hogyan lehet közölni ilyesmit egy gyerekkel?
– Nézze, az a helyzet, hogy én beszéltem Dáviddal, amikor megtudtam, hogy készíteni akar velem egy interjút, és arra kért, őt hagyjuk ki belőle.
- Akkor beszéljünk a szélesebb családról. Ott milyenek voltak az első reakciók?
– A sógornőm, Schmidt Mária remek példa. Hihetetlen szeretettel, kulturáltan és toleranciával fogadta a változást. Ez is nagyon sokat jelentett nekem.
- És a kollégák? Mit szóltak mindehhez a parlamentben?
– Emlékszem egy vidéki szabad demokrata képviselőre, a nevét nem szeretném említeni, aki egyik nap azt mondta: Klári, olyan gyönyörû mély hangod van, a fiam teljesen bolond, azt mondja, azért, mert meleg vagy. Én meg azt válaszoltam: a fiadnak igaza van. Szegény, majdnem leesett a székről. El kell mondanom: egy barátomat sem veszítettem el amiatt, hogy vállaltam a másságomat.
- Mi a helyzet most? Hasonlóan pozitívak a visszajelzések, mint 1994-ben vagy 2001-ben, amikor az Élet és Irodalomban írt cikket homoszexualitásáról?
– A televízió sokkal szélesebb nyilvánosság, mint egy napi- vagy hetilap, nem számítottam rá, hogy ekkora lesz az érdeklődés. A visszajelzések viszont továbbra is pozitívak, azt hiszem, aki ezt a bejelentést rossz néven veszi, az most inkább csendben maradt.
- Pozitív visszajelzések… Mégis hogy kell ezt elképzelnünk? Mesélje el, hogyan telt a hét eleje, amikor először megjelent a sztori.
– Kedden reggel kivittem sétálni a kutyámat, aztán bementem a kedvenc boltomba. Amikor a pultnál balra néztem, megláttam magamat a címlapokon. Reggel kilenctől este nyolcig gyakorlatilag megszakítás nélkül csörgött a telefonom. Az utcán vadidegen emberek jöttek oda gratulálni, a biztonsági őr és mások, de a fodrászatban is biztattak, és ez hihetetlenül jólesett.
- Azt akarja mondani, hogy ez volt az egyetlen reakció? A feltétlen támogatás?
– Voltak sokan olyanok, akik aggódva telefonáltak. Azt kérdezték: miért gondolom, hogy meg tudom változtatni a világot? Azt hiszem, az élet iróniája, hogy nekem kellett őket megnyugtatnom.
- Kinek örült legjobban?
– Ez egy kicsit igazságtalan, de azoknak örültem legjobban, akiktől legkevésbé számítottam biztatásra, és akik mégis az elsők között hívtak fel, hogy gratuláljanak.
- Ez azért így elég rózsaszínûnek tûnik. Tényleg nem zavarta semmi az elmúlt héten történtekből?
– Igaz, ami igaz, szerdán már dühös lettem, miután elolvastam egyik-másik lapot. Sajnos sokan úgy írtak erről a dologról, hogy már a cikkek nyelvezetéből érződött az előítélet. Összekeverik a homoszexualitás vállalását egy bûn bevallásával. Ezt a televízióban is tapasztaltam és nagyon elszomorít. Veszélyesnek tartom, ha a társadalom egy része bûntudatot akar ébreszteni a homoszexuálisokban, és ebben a sajtónak nagy a felelőssége.
- Tanul még magáról az ember valamit egy ilyen háromnapos periódus alatt?
– Nagyon is sokat. Felülvizsgáltam az emberismeretemet, a külvilágtól sokkal rosszabb reakcióra számítottam. Az emberek lényegesen kevésbé előítéletesek, mint azt a politikusok gondolják.
- Ha az emberekben nem is, de a politikusokban úgy tûnik, tovább munkál az előítélet. Mit szól Semjén Zsolt közelmúltban tett kijelentéseihez és ahhoz, hogy Orbán Viktor kiállt mellette?
– Álságos és penetráns Semjén Zsolt nyilatkozata, aki megpróbálja tudatosan összemosni a homoszexualitást és a pedofíliát. Azt gondolom, Terry Black fenyegetőzése sem kevésbé visszataszító. Ha ezeknek az embereknek valamilyen bûncselekményről van információjuk, akkor hagyják abba a bûnpártolást és forduljanak a rendőrséghez. Ha viszont nincs, akkor hagyják abba, amit most csinálnak.
- Kié a nagyobb felelősség? Semjéné vagy Orbáné?
– Természetesen Orbán Viktoré, ő egy sok mandátummal rendelkező politikai párt elnöke. A mostani akciójuk már a 2006-os országgyûlési választási kampány része.
Dédelgetett álmok
– Mit gondol, a bejelentés növelte vagy csökkentette az esélyeit, hogy újra az SZDSZ ügyvivőjévé válasszák?
– Nem tudom.
– Ön ügyvivőként egy a kis párt tucatnyi vezetője között. Úgy érzi, valóban számít, ha újra bekerül?
– 2004 tavasza óta úgy gondolom, számít, és lehet is érdemi munkát végezni a pártban.
– Miért pont 2004 tavasza óta?
– Azt hiszem, az SZDSZ-t Medgyessy Péter közjogi javaslatainak egyhangú elutasítása fogta össze, a saját EU-kampány. Innen a dátum.
– Maradtak még önben politikai ambíciók?
– Hogyne maradtak volna! 1998 óta dédelgetett álmom, hogy részt vehessek egy egészségügyi reformban, ezért most egészségügyi menedzsmentet tanulok és nagyon szeretek újra iskolába járni.
– Mit szeretne elérni?
– Olyan egészségbiztosítási rendszert, amely minden földi halandó számára átlátható. Hogy az ellátórendszerben lévő különbségeket regionális szinten lehessen kezelni.
– Az SZDSZ-ben felvetette már ezeket az ötleteket?
– Igen, de még nem vitattuk meg.
– Hogyan látja magát 2006-ban, újra a parlamentben lesz?
– Látom magamat a parlamentben is, a lakóhelyemen (a XII. kerületben – a szerk.) szívesen elindulok egyéniben, de látom magamat a fővárosi önkormányzatnál is. Ezek a dolgok csak később derülnek ki.
Kapcsolodó cikkek:
Ungár Klára bevallotta: leszbikus
A politikusok nem közösítették ki Ungár Klárát