Ha nem lenne ennyire béna hangja, akkor senkinek nem lenne kifogása a BMW egyhengeresével szemben.
A BMW 650 GS elsőre olyan nagynak tűnt. Nem termetesnek, inkább csak magasnak, mert amúgy meglehetősen szilfid alkat. Ehhez hozzájárul az is, hogy a súly egy részét nem a benzintankjában viszi a sofőr előtt, hiszen BMW-s szokás szerint hátul, az ülés alatt kell megtankolni a kis túraendurót. Remélhetleg most sokan felkapták a fejüket: kis túraenduró? Egy 650 köbcentis blokkal? Mi ez, ha nem megint a teljesítményhajszolás és nagyzási hóbort csimboraszója?
A kis 650-es csinos külsőt kapott, a kétszínű üléshuzat különösen jópofa
Nos, lehet, hogy 650 köbcenti dohog a motoros lába között, ezt viszont egyetlen hengerből nyerték ki, ehhez méltón pedig a teljesítmény sem lett egetverő. Nagyjából 50 lóerőt tud a masina, ami papíron elég vérszegénynek tűnik.
Igaz, az utcán sem lesz belőle a sportmotorok réme, egyik-másik autó is meg tudja fogni a piros lámpánál, főleg két személlyel. A BMW mégis remek játékszer, csak rá kell érezni arra, hogyan működik egy kávédaráló motorja.
A hangja ugyanis nem valami szép, amikor csak beinítottam, megpróbáltam úgy tenni, mintha nem az én motorom adná ezt a rekedtes hangot. Pedig komolyan mondom, szeretem a nagy egyhengeresek pattogós, csiszolatlan hangját, de ez inkább úgy tűnt, mintha aprócska munkások kalapálnák belülről az ál-bezintankot. Pörgetve sem javul sokat a helyzet, ráadásul nem is érdemes kínozni a blokkot, a nyomaték és a teljesítmény javát leadja már egészen korán. A műszer szerint ugyan akár 8 ezerig is el lehet kergetni a fordulatszámmérőt, de jóérzésű ember ilyet nem tenne vele. Nem is érdemes, mert ugyan a motor bírja az autópályatempót, az utasoknak azonban ez már nem kényelmes: a kis plexi csak akkor fog valamit, ha mélyen behasal mögé az ember. Úgyhogy marad a megfontolt, 100 körüli túrázás, ami viszont határozottan jól áll a 650 GS-nek.
Amit még szeret, az a város. Annyira kezes, hogy egyáltalán nem érezni azt a csaknem 200 kilót, amit a mérleg mutatna alatta, szinte supermoto nyergében érzi magát az ember. Csakhogy annál jóval kényelmesebb, sőt ha az ülésen múlna, akár Münchenig elmotorozna vele az ember. Csak az egyhengeres vibrációt kell megszokni, meg a hangot, a többi nemgnyel odafigyelést. A tankolás sem: végig két személlyel használva, városban és kényelmes túratempóban négy liter körül iszogatott az amúgy Kínában összerakott blokk, ami igazán dícséretes dolog.
A BMW ennél a modellnél nem egyénieskedett a kezelőszervekkel: a műszerfal egyértelmű, csak a digitális fordulatszámmérőt nehéz leolvasni időnként. Az index is úgy működik, mint a többi motoron, az összes kapcsoló a megszokott helyen van. Van még markolatfűtés-kapcsoló és elakadásjelző is, ezek kissé elnagyoltak, de funkcionalitásan nincs párjuk. Miként annak a bazi nagy tekerőgombnak sem, amivel a hátsó rugót lehet feszesíteni. Az első teleszkópok alapból viszont meglehetősen puhák voltak, fékezésnél szeretett nagyokat bólintani a motor, pedig elöl is csak szimpla tárcsát markolásztak a fékbetétek.
A formaterv, hát.. megosztó. Nekem speciel tetszett a bandzsa fényszóró és a hatalmas első sárhányó, van, aki szerint ez már igazán túlzás. Amit serintem elszúrtak, az a dupla kipufogó, amiből csak az egyik működik. Ez nem is lenne baj, ha nem látszana rajta: először azt hittem, hogy valami baj van, hogy csak a jobb oldali cső kormos, aztán jobban megnézve kiderült, hogy a másikból egyáltalán nem is jön semmi, mert nem is kell neki.
Aki szereti az egyhengereseket, jó lóra tesz, ha ezt a kétmilliónál alig drágább motort választja: kellemes társ mindennapi közlekedéshez, talán még egy gyengébb tereppel is elbánik. Közben pedig énekeljen hangosan a bukósisakban, hogy ne hallja a kávédarálást
Blikk.hu