HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > NŐI > Egészség > Az influenza, mint lélekszimbólum

t: 7961

Az influenza, mint lélekszimbólum

Az influenza, mint lélekszimbólum

Minden évben legalább egyszer a figyelmünk központjába kerül – jó esetben csak a média hírei által – az influenza betegség.

Valójában mi ez a közismert járványos megbetegedés, ami annyira le tudja venni az embert a lábáról, hogy szinte világát sem tudja?

Mi az oka annak, hogy az ember elkapja egy másik személytől az influenzát, vagy egyéb más fertőző betegséget?

Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy mi is a betegség:

Kivétel nélkül MINDEN BETEGSÉG A LELKI ÉLET ELFOLYTÁSÁNAK A KÖVETKEZMÉNYE!

A betegségek nagy része a gondolati és az érzelmi életünk problémái miatt alakulnak ki. Az egészségromlás kialakulásának alapvető feltétele, valamilyen erővel való visszaélés valamelyik korábbi, de leginkább a jelen életünkben. Minden betegséget a harmónia hiánya vált ki, ami azt jelenti, hogy diszharmónia keletkezik a forma és az élet (anyag és szellem) aspektusai között. A betegség e rövid meghatározásának összefoglalása után tekintsük át, hogy mi az influenzának (és a többi fertőző betegségnek) a kiváltó oka, és a lényegi mondanivalója.



Az influenza, mint ahogy már említettem fertőző betegség.

Mi az, amit tudnunk kell a fertőzésről?

A fertőzés nem más, mint kórokozó élőlények, vagy anyagok bejutása a szervezetbe. Fertőző betegség minden olyan kórkép, melyet élő mikroorganizmus (baktérium, vírus vagy egysejtű) okoz. Minden egyes fertőzés csakis akkor alakulhat ki az emberi szervezetben, ha a behatoló képes szaporodni a gazdatestben.

A fertőző betegségekkel kapcsolatosan sokan úgy vélik, hogy a betegségeket csak baktériumok, bacilusok és különböző vírusok okozzák. Ez vitathatatlan tény, azonban ne feledjük, hogy a fertőzést okozón kívül lenni kell egy olyan környezetnek is, ami befogadja, táplálja és szállást, kellemes lakhelyet biztosít a betolakodó vírusoknak, baktériumoknak.

Minden fertőző betegség oka abban áll, hogy az ember saját elvei, érzései látásmódjai helyett valaki, vagy valami másét próbálja a magáévá tenni. Nem tudja, hogy mit akar!

A fertőzések az életuntság megnyilvánulási formái is. Ha az embernek nincsenek saját elméletei és ezzel együtt nincsen hite sem, akkor nyitottá válik az uralkodó közhangulatra.

A hit bármennyire is hihetetlen jelentős hatással van életünkre, cselekedeteinkre és az egészségünkre is.

A HIT konkrét tudás, amely megfelel a személyiségtudat evolúciós szintjének, és egyben olyan kellék is, amely lassan jön létre, amint az öntudat mindjobban pártatlanná válik.

A hit nem hagyja, hogy a sikertelenségben elkeseredjen az ember. Természetesen tudnunk kell különbséget tenni a vakhit és a tévhit között!

Ha nincsen az embernek hite, akkor hiányzik a jó elv és a magasztos gondolkodás legcsekélyebb formája, így nem marad más, mint a rossz, fertőző, uralkodó gondolat és elmélet, amelyek párhuzamot vonva megegyeznek a fertőzést okozó kórokozókkal.

Amikor az ember saját hite eltűnik (amiből táplálkozhatna az immunrendszere), megszűnik az a „táplálék”, ami az élet tüzét élteti. Mivel ez a tűz megcsappan, így csökken a védekezésre használható erő, energia mennyisége és ezáltal a test védekező képessége is.

Ebben a környezetben már nagyon könnyű dolga van a fertőzést okozó eszméknek, így az egyéb vírusnak és baktériumnak is.

Az influenza fizikai tünetei mindenki számára ismertek.

Heveny, járványos fertőző betegség. A bevezető borzongást és rossz közérzetet hirtelen kitörő magas láz követi. Fejfájás, kábultság, izomfájdalmak (főleg végtagfájdalmak) kíséretében órák alatt súlyos elesettség alakul ki. A beteg nátháról, torokfájásról, száraz, kínzó köhögésről panaszkodik, de az orrdugulás és a mellkasi fájdalom is gyakori velejáró tünet.



Mi a lelki oka az influenzának?

Mire akar rámutatni ezzel a betegséggel a lélek?

Az influenza a fertőző tömeges betegségek egyik legismertebb fajtája, amely által a lélek a reakcióját fejezi ki a tömegek, vagyis az embercsoportok negativitására. Ez a negativitás magában foglalja az emberek tudatlan meggyőződéseit, tévhiteit, vakhiteit és az alantas érzelmeit, vágyait.

Az influenza gyökerei a félelembe és a nyugtalanságba nyúlnak vissza.

A mai világunkban az emberek tele vannak keserűséggel, félelemmel, bánattal, sértettséggel, dühvel és haraggal. Ez mind az asztrális (érzelmi) világunkat fertőzi meg, és akkor még nem tettem említést a vágy-, szenvedély természetről, ami a mai ember esetében a legkevésbé sem mondható magasztosnak, hiszen leginkább a pénzszerzés és az állati ösztönszerű szexualitás jellemzi.

Ezek az alantas, önző érdekeket képviselő érzelmek és vágyak asztrális szempontból annyira fertőzőek, hogy az asztrális atmoszférát leszűkítik, és emocionális értelemben megnehezül az ember számára a szabad lélegzetvétel (orrdugulás oka).

Összegezve: Az influenzát (bármelyik típusáról is legyen szó) csak az az ember kaphatja el, akinek nincsen saját hite, nincsenek eszméi, elvei – pontosabban szólva: valahol vannak, csak mélyen eltemeti a személy magában, és nem akar tudomást venni róluk.



E betegség kialakulásának legfőbb oka az, hogy a beteg azt hiszi, ha nem látja, nem veszi észre, akkor nem is létezik…! Tisztában van azzal, hogy mire van szüksége, de inkább keres valamit, amivel helyettesíteni tudja. Ez a helyettesítés pedig lehet akár az is, hogy magáénak tekinti a kialakult közhangulatot. Magáévá teszi, s közben tisztában van annak hiábavalóságával. A beteg azt próbálja elhitetni önmagával, hogy minden úgy jó, ahogy van és igyekszik BELETÖRŐDNI élethelyzeteibe.

Ilyenkor az ember nem akar tisztában lenni a problémájával és annak miértjével, így hát BELETÖRŐDIK, majd BELE – TÖR – Ő a nehézségek súlyába.

Kész tényként fogadja el a személy: semmi baj, minden rendben van!

A lélek az influenza betegség kialakulása által azonban mégis azt mondja/mutatja: „baj” van, valami nincs rendjén!

A lelkünk egyéni teremtői tervvel rendelkezik, tehát a saját (EGYÉNI) tervét, életét kell élnie és nem pedig az embercsoportokét. A lélek az, aki ismeri az ember mindenkori életfeladatát és arra törekszik, hogy a Teremtői tervet a hús-vér személyiség által a konkrét realitásba átültesse.

Ha arra törekszünk, hogy ennek a tervnek/feladatnak eleget tegyünk, és szellemiségünkben növekedjünk, akkor a fertőző betegségeknek esélye sem lesz arra, hogy a testünkben kellemes otthonra leljenek.

Kovács Éva Mária
www.logoszvilag.hu

2011.01.30

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok