Az ilyen helyzetben élők számára ez egy érzékeny téma, és sokan nem szívesen beszélnek róla. Megkérdeztünk néhány párt, működhet-e egy ilyen kapcsolat?
„Nem szívesen beszélek erről a barátaimnak sem. Pláne nem hagyom, hogy idegenek ítélkezzenek a kapcsolatunk felett" - mondta az egyik pár férfi tagja, míg három másik pár csak álnéven és kép nélkül vállalta történetét.
Párban, egyre közelebb
Anna és Richárd a húszas éveik végén jártak és három éve kényszerültek a se veled, se nélküled kapcsolatra.
„Mindig nagyon függetlenek voltunk, nem lógtunk soha egymás nyakán. Akkor sem, ha szórakozni mentünk. Többször előfordult, hogy külön nyaraltunk, megvan a saját baráti társaságunk és érdeklődési körünk. Szeretjük egymást, de sosem éreztük szükségét, hogy folyton együtt legyünk"- mondta Anna.
„Mindkettőnk munkája nagyon időigényes, gyakran túlórázunk. Imádom a hivatásomat és pont az az egyik oka, hogy szeretem Annát, hogy mindig olyan önálló"- tette hozzá Richárd.
A pazar esküvő után mindenki arra számított, hogy eladják saját lakásukat és összeköltöznek, ám Anna megtartotta kis lakását a főváros környéki településen, Richárd pedig továbbra is saját, fővárosi lakásában élt.
„Persze, mindenki furcsának vélte a helyzetet. Ám ha Ricsihez költöztem volna, valószínűleg akkor sem találkoztunk volna többet, mint így. Minden hétvégét együtt töltöttünk és napi kétszer-háromszor beszélünk. Szerintem sokkal jobb, szorosabb a kapcsolatunk, mint néhány olyan házaspárnak, akik nap mint nap találkoznak" mesélte Anna.
„Alig vártam a hétvégéket, hogy végre láthassam. Így minden friss és izgalmas maradt"- tette hozzá Ricsi.
Tavaly azonban mégis úgy döntöttek, eladják Anna lakását és vesznek neki egyet a fővárosban. Elhatározták, családot alapítanak.
„Készen állok, mindketten készen állunk. Még mindig keveset találkozunk hét közben, ám nekem egyre fontosabb, hogy egy tető alatt éljünk. Úgy érzem, sosem leszünk az a fajta pár, aki minden percét együtt tölti"- mondta végül Anna.
Családdal, külön, boldogan
Kata és Gábor két gyermekükkel éltek egy fővárostól nem túl messzi, viszonylag nagy településen, mígnem a férfi megkapta álmai állását Budapesten.
„Ez az állás volt a mindene, nem foghattam vissza. Először nem akarta elfogadni az ajánlatot, mert úgy érezte, elsősorban apának kell lennie. Én azonban erősködtem, hogy mondjon igent" - mesélte Kata.
„Mindig igyekszem hamar hazaérni az utolsó munkanapomon, hogy én dughassam ágyba a gyerekeket. Kezdetben nagyon nehéz volt; bűnösnek éreztem magam, mert úgy tűnt, amit teszek, önzőség. Azonban egyszer az idősebb lányom megjegyezte, sokkal kedvesebb és vidámabb vagyok hétvégenként, mint azelőtt" - tette hozzá Gábor, aki hétfőnként reggel utazik Budapestre és péntekenként este tér haza.
Akinek nem sikerül
Néhányan nem maguk választják a részidős házasságot; a gazdasági helyzet kényszeríti őket változtatásra. Ilyen Ági és férje, Tamás esete is.
„Ahol élünk, nincs túl sok munkalehetőség. A férjemnek muszáj volt máshol munkát találnia" - mondja a harmincas évei elején járó Ági, aki a gazdasági válság miatti leépítések egyik áldozata volt.
Nem tudtam munkát találni a gyermekünk születése után. A férjem csak pizsamában látott; reggel hétre ment dolgozni a fővárosba, és este tízre ért haza. A sok munka teljesen kimerítette, a kapcsolatunk pedig nagyon megromlott. Tudtam, hogy nem az ő hibája, de teljesen elkeseredtem; a kisbabánkat együtt kellett volna nevelnünk, de Tamás sosem volt otthon. Végül úgy döntöttünk, jobb ha elköltözünk, még ha olyan házba is, melyen jelzálog van" - vallotta be Ági.
Pink.hu