Erőleves húsgombóccal
Hozzávalók (4 személyre):
2 nagy paradicsom, 30 dkg konyhakész leveszöldség (fehér- és sárgarépa, zeller, póré), 1 kis vöröshagyma, 20 dkg darált bélszín, 1 tojás, 2-3 ek zsemlemorzsa, kb. 1 l marhahúsleves, só, bors
Fotó: archív
1. A paradicsom héját lehúzzuk, majd négyfelé vágjuk, magjait kikaparjuk, és a húsát apróra kockázzuk. A leveszöldségeket vékony hasábokra szeljük. A hagymát apró kockákra vágjuk.
2. A darált húst összegyúrjuk a tojással, a zsemlemorzsával meg a hagymával, és sózzuk, borsozzuk. A masszából nedves kézzel kis gombócokat formálunk. A levest felforraljuk, beletesszük a zöldségeket, és kb. 2 percig főzzük, majd a gombócokat beletéve további kb. 5 percig főzzük. Végül beleszórjuk a paradicsomkockákat, és összemelegítjük. Sóval, borssal utánaízesítjük.
Elkészítési idő kb. 1 óra, kb. 960 kJ (230 kcal) / adag.
Szűzérmék fűszerkéreggel
Hozzávalók (4 személyre):
10 mogyoróhagyma, 1 dl tej, 1/2 kg burgonya, 1 tojássárgája, 1 ek + 50 g tejszín, 1 nagy paradicsom, 1-1 csokor petrezselyemzöld és kakukkfű, 3 ek olaj, 2 szűzpecsenye (kb. 35 dkg-osak), 2 + 2 dkg vaj, 3 dl húsleves, 1/2 dl száraz fehérbor, 1 dkg étkezési keményítő, só, bors
Fotó: archív
1. Cikkekre vágunk 6 mogyoróhagymát, a többit apróra kockázzuk, majd lefedve félretesszük. Kockákra vágjuk és megfőzzük a burgonyát, összetörjük, és hozzáadjuk a 2 dkg vajat, és felöntjük a tejjel. Csillagcsöves nyomózsákba töltjük, és sütőpapírral kibélelt tepsibe nagy halmokat nyomunk belőle. Megkenjük az 1 ek tejszínnel elkevert tojássárgájával.
2. A paradicsomot négyfelé vágjuk, magjait kikapargatjuk, és a húsát apróra kockázzuk. A zöld fűszereket finomra aprítjuk. A hagymakockák felét 1 ek forró olajon üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a zöld fűszereket meg a paradicsomot, rövid ideig sütjük, majd megborsozzuk, és félrehúzzuk.
3. A húst bedörzsöljük sóval, borssal, és a tűzálló tálban felhevített maradék olajon minden oldalról megpirítjuk. Hozzáadjuk a hagymacikkeket, és rövid ideig sütjük. A fűszerpépet a húsra nyomkodjuk, és előmelegített sütőben, 200 fokon kb. 10 percig sütjük.
4. Közben a felhevített vajon üvegesre pároljuk a maradék hagymakockát. A húst kivesszük, a sütőt 225 fokra állítjuk, és a hercegnőburgonyát 8-10 perc alatt megsütjük. A szűzpecsenyét kiemeljük a tepsiből, és letakarva pihentetjük. A pecsenyelevet a levessel, a borral és a maradék tejszínnel felöntve felforraljuk, majd besűrítjük a 3 ek vízben elvegyített keményítővel. Kb. 1 percig főzzük, végül sózzuk, borsozzuk. A felszeletelt húst a mártással, a hagymakockákkal és a hercegnőburgonyával tálaljuk.
Elkészítési idő kb. 50 perc, kb. 2180 kJ (520 kcal) / adag.
Kupolatorta
Hozzávalók (12 szelethez):
3 tojás, 12 dkg cukor, 5 dkg liszt, 2 tk sütőpor, 1/2 tk mézeskalácsfűszer-keverék, 2 dkg kakaópor, 5 dkg étkezési keményítő, 2 lap vagy 6 g színtelen zselatin, 30 dkg túró, 2 ek konyak, 4 ek méz, 10 dkg tejcsokoládé, 10 dkg mézeskalács, 400 g tejszín, 2 zacskó vaníliás cukor, 2 ek ribizlilekvár, a tetejére kakaópor, 5 dkg étcsokoládé
Fotó: archív
1. A tojásokat szétválasztjuk. A tojásfehérjét 3 ek hideg vízzel igen keményre verjük, és a végén beleszórjuk a cukrot. Beledolgozzuk a tojássárgájákat, majd rászitáljuk a sütőporral, a fűszerkeverékkel, a kakaóporral meg a keményítővel elvegyített lisztet. Az alján sütőpapírral kibélelt, 18 cm-es kapcsos tortaformába simítjuk, és előmelegített sütőben, 200 fokon 12-15 percig sütjük. Rácsra téve hűlni hagyjuk.
2. Közben a zselatint beáztatjuk. A túrót a konyakkal meg a mézzel ízesítjük. A csokoládét durvára aprítjuk. A mézeskalácsot szétmorzsoljuk. A zselatint kinyomkodjuk, feloldjuk, és cseppenként a túrómasszába dolgozzuk. Felverünk 200 g tejszínt, és közben beleszórunk 1 zacskó vaníliás cukrot. Beleforgatjuk a mézeskalácsot, a csokoládét meg a tejszínhabot.
3. A piskótát két lapra vágjuk. Az alsót megkenjük a lekvárral, és a masszát kupolaszerűen ráhalmozzuk. A másik lapot bevagdossuk a közepéig, és a túrómasszára fektetjük. A tortát kb. 2 órára hűtőbe állítjuk.
4. A maradék tejszínt felverjük a másik zacskó vaníliás cukorral, és bevonjuk vele a tortát. Végül étcsokidarabokkal díszítjük, és meghintjük kakaóporral.
Elkészítési idő kb. 1 1/4 óra, kb. 1800 kJ (430 kcal) / szelet.
Pink.hu