HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > KONYHA > Egytál ételek > Párolt csirkenyárs

t: 5254

Párolt csirkenyárs

Hozzávalók

* csirkemell 60 dkg
* durva bors
* fokhagyma 1 gerezd
* hagyma 2 db
* méz 1 evőkanál
* mustár 2 evőkanál
* petrezselyem 1 csomag
* rizs 30 dkg
* só
* tejszín 1 dl

Kevés alapanyagból is lehet jó dolgot csinálni – ez az étel ennek ékes bizonyítéka. A kifélézett csirkemelleket kb 1,5-2 cm széles csíkokra vágjuk, majd kockára. Nyársra húzzuk a csirkemellkockákat, sózzuk és megszórjuk durvaborssal. Egy serpenyőben olajat hevítünk, és beletesszük a nyársat, hirtelen minden oldalát megkapatjuk egy pillanatra. Amikor a pörzsanyagot megkapta, hozzáadjuk a az összevágott hagymát, amikor egy kicsit „megfut”, akkor adjuk hozzá a mustárt, később a mézet. Ezután kevés vízzel felöntjük, és a nyársat ebben bepároljuk. Fontos, hogy ne sok vizet öntsenek hozzá, mert nem megfőzzük, csak keveset, mert pároljuk. Ha már eléggé bepárolódott, kiemeljük. A párolólevet kissé visszaforraljuk, hozzáadjuk a tejszínt, amivel megfelelő sűrűségűre visszaforraljuk. Főtt rizzsel tálaljuk. A rizsre ráfektetjük a csirkenyársakat, a meglocsoljuk egy kicsit a saját hagymás szaftjával. Díszítjük kaporral és kaliforniai paprikával.

Jó étvágyat kívánunk!

hirado

2009.08.27

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok