Sági Szilárd: Mint tudjuk, a fogas valójában a másfél kilónál nagyobb süllő. Ha a halat natúr módon sütjük, használhatunk vajat is, hiszen nem kell sokáig sütni, ezért biztosan nem fogjuk megégetni, ráadásul ad egy kis plusz ízt.
A rák ugyan nem tartozik a tipikus magyar ételek közé (és még csak nem is olcsó), de néha kényeztethetjük a gyomrunkat, ráadásul ez is egy nagyon egyszerű recept, és aki egyszer evett a tengeri herkentyűkből, az nehezen felejti. Ha betartjuk azt az alapszabályt, hogy a rákot tényleg csak 3 percig kell sütni, nagy baj már nem történhet.
A legproblémásabb mozzanat a fokhagyma rákok közé préselése. Ha nagyon nem megy, akkor egyszerűen préseljük le, öntsünk rá olívaolajat, szórjuk meg egy kis apróra vágott petrezselyemmel, és locsoljuk meg vele a megsült rákfarkakat.
Rákos grillnyárs
Hozzávalók: 25 dkg garnélafarok, 2-3 gerezd fokhagyma, só, 25 dkg garnélafarok, 2-3 gerezd fokhagyma, só, 3 paradicsom, 3 kaliforniai paprika, 15 dkg feta- vagy más sajt, csipetnyi Cayenne-bors
Elkészítés: A megpucolt rákot fanyársra húzzuk, úgy, hogy a rákok közé vékony fokhagymaszeleteket préselünk. Csak néhány percig szabad sütni, mert könnyen túl kemény és száraz lesz. Ha megsült, vékony szelet vajat tehetünk rá, vagy rózsaborssal megszórjuk, esetleg citrommal díszíthetjük. A paradicsomból, paprikából és sajtból salátát készítünk. A rákot ezen tálaljuk.
Fogasfilé sáfrányos majonézzel
Hozzávalók: 60 dkg fogasfilé (4 szelet), 20 dkg rizs, 1 fej jégsaláta, 2 paradicsom, 1 paprika, 10 dkg majonéz, 5 dkg liszt, olívaolaj, almaecet, sáfrány, só
Elkészítés: A lisztezett fogasfilét forró olívaolajban kisütjük, párolt rizst készítünk, majd a majonézt összekeverjük a sáfránnyal és kevés almaecettel. A salátát feldaraboljuk és olívaolajjal ízesítjük, egy tányéron tálaljuk őket.
Küldd el nekünk kedvenc receptedet!
Ha szívesen sürögsz a konyhában, van néhány remek ételötleted, esetleg a nagy klasszikusok valamelyikét bolondítod meg saját ízlésed szerint, akkor írj nekünk! Küldd el kedvenc receptedet egy fotó kíséretében: sorold fel nekünk a hozzávalókat, és lépésről lépésre fogalmazd meg, miként készíted el az ételt. Mellékelj 1-2 fotót a kész eredményről, és természetesen saját magadról is ossz meg velünk egy fényképet.
A legjobbak bekerülnek a Vasárnapi Blikk Gasztronómia oldalára, hogy mindenki megismerhesse és elkészíthesse őket. Kedvenc gasztrokibicünk, Sági Szilárd pedig a tőle megszokott őszinteséggel és humorral véleményezi majd a legínycsiklandóbb recepteket.
Blikk